BVB: a Barca jelenlegi, a Bayern korábbi középpályását vinnék

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.04.23. 13:32
null
Arturo Vidal Németország felé veheti ismét az irányt (Fotó: AFP)
Reinaldo Rueda, a chilei válogatott szövetségi kapitánya arról beszélt, információi szerint a Borussia Dortmund szeretné megszerezni az FC Barcelona középpályását, Arturo Vidalt.

 

Hallottam róla, hogy megvan az esélye annak, hogy visszatér Olaszországba, de Németország sem kizárt. A Borussia Dortmund például újra és újra képbe kerül, bár eddig sok konkrétum nem történt az ügyben” – idézi a Sport című lap Ruedát, akit a Barcában futballozó Arturo Vidal lehetséges jövőjéről kérdeztek.

Vidal helyzete több mint érdekes Barcelonában: ugyan 30 meccsen lépett pályára a 2019–2020-as évadban, ám csupán 12-szer volt kezdő. Januárban az utolsó pillanatig a levegőben lógott a klubváltása, az Internazionale több ajánlatot is tett érte, ám nem sikerült megállapodniuk a feltételekről a feleknek.

Vidal szerződése 2021 nyarán jár le az FC Barcelonánál, s mivel májusban már 33 éves lesz, sajtóhírek szerint viszonylag olcsón, 8-10 millió euró körül kivásárolható.

A chilei labdarúgó harmadszor szerződhetne a Bundesligába karrierje során, 2007 és 2012 között a Bayer Leverkusent, 2015 és 2018 között a Bayern Münchent szolgálta.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik