Egy pont a Herthának, egy az Unionnak – melyikük lesz boldogabb?

Vágólapra másolva!
2021.04.04. 17:44
null
Olykor ennyire sokan zsúfolódtak össze a tizenhatoson belül a berlini rangadón (Fotó: AFP)
A német Bundesliga 27. fordulójában a Dárdai Pál vezette Hertha ki sem mozdult Berlinből, mégis idegenben lépett pályára, méghozzá a szintén berlini Union vendégeként. A hazaiak nemzetközi kupaindulásra, a Hertha a bentmaradásra hajt, ezért nagy küzdelem dúlt a pályán. Az Union valamivel közelebb állt a győzelemhez, de a Hertha jó védekezéssel egy pontot azért begyűjtött (1–1).

 

NÉMET BUNDESLIGA
27. FORDULÓ

Union Berlin–Hertha BSC 1–1(1–1)
Berlin,An der Alten Försterei Stadion.Vezette:Stegemann
UNION BERLIN:Luthe – Friedrich, Knoche, N. Schlotterbeck – Trimmel, Andrich, Ryerson – Prömel (Ingvartsen, 73.), Gentner – Musa (Pohjanpalo, 84.), Kruse.Vezetőedző:Urs Fischer
HERTHA:Schwolow – Klünter, Stark, Torunarigha – Zeefuik, Tousart, Guendouzi (Khedira, 79.), Mittelstädt – Lukebakio (Ascacíbar, 62.), Cunha – Córdoba (Piatek, 90+2.).Vezetőedző:Dárdai Pál
Gólszerző:Andrich (9.), ill. Lukebakio (35. – 11-esből)

ÖSSZEFOGLALÓ

Nagyon dicsérte Dárdai Pál az Union Berlinnél zajló szakmai munkát a berlini rangadó előtt, és hogy nem a levegőbe beszélt, az mindjárt a 9. percben bizonyítást is nyert, ugyanis a hazaiak ekkor szerezték meg a vezetést. Egy rövid felszabadítás után Andrich hihetetlenül jól találta el a kipattanót, és a labda a kapufa segítségével jutott a kék-fehérek hálójába. 1–0

A Hertha nem találta a fonalat, röviddel később újabb gólt kaphatott volna, de ezúttal a kapufa segített a vendégeknek.

A félidő közepétől kiegyenlítettebb lett a találkozó, ritkábban jutottak el helyzetig a felek, de a kisesés rémétől fenyegetett Hertha-játékosokon azért látszott a feszültség. A 35. perc hozta el a Hertha egyenlítését, mivel Guendouzi remek labdaátvétellel becsapta Friedrichet, aki felrúgta a tizenhatoson belül. A tizenegyest Lukebakio biztosan belőtte. 1–1

A félidő hátralévő részében nem sok minden történt, talán mintha a második félidőre készültek volna a játékosok, mindenesetre a levonulásnál látszott, hogy eléggé paprikás a hangulat, úgy kellett elrángatni a leghepciásabbakat, nehogy meggondolatlan lapokat gyűjtsenek be.

A második félidő elejét is az Union kezdte jobban, a Hertha sehogyan sem tudott helyzetbe kerülni. Dárdai a 60. percben cserélt, úgy érezte, hogy meg kell erősíteni a védelmet, mert a hazaiak egyre szorosabbra vonták a nyomást.

A nyomás azonban nem érett góllá, inkább kifejezetten gyenge meccset láthattunk, szinte megváltás volt a végén a hármas sípszó. Hogy ez az egy pont mennyit ér a Herthának, az a jövő zenéje, de a semminél biztosan többet.

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München27204379–35+4464
2. RB Leipzig27176448–22+2657
3. Wolfsburg27159346–22+2454
4. Eintracht Frankfurt271311355–37+1850
5. Borussia Dortmund271341055–39+1643
6. Bayer Leverkusen27127845–32+1343
7. Union Berlin27912641–33+839
8. VfB Stuttgart27109848–41+739
9. Mönchengladbach27109846–41+539
10. Freiburg271071040–41–137
11. Augsburg27951329–41–1232
12. Hoffenheim27861341–47–630
13. Werder Bremen27791131–39–830
14. Hertha27671432–46–1425
15. Mainz27671427–46–1925
16. 1. FC Köln27581425–47–2223
17. Arminia Bielefeld27651621–46–2523
18. Schalke27171917–71–5410

 

PERCRŐL PERCRE

MÁSODIK FÉLIDŐ

90+3. perc: Vége a meccsnek, döntetlen a berlini rangadón. 1–1
90+2. perc: Cserélt a Hertha, Córdoba helyett Piatek a pályán.
90. perc: Jó, hogy nem több...
90. perc: Három perc a hosszabbítás.
84. perc: Musa helyett Pohjanpalo az Unionban.
83. perc: A fetrengés nagyon népszerű ma, most éppen Cunha mutatta be. A bíró szerint ennyi még belefér.
82. perc: Jobb oldali beadás után Musa fejelhetett 7 méterről, de a labda nem jutott el a kapuig.
79. perc: Sami Khedira éppen ma 34 éves. Születésnapi bajnoki.
79. perc: Guendouzi helyett Khedira a Herthában.
78. perc: A szabadrúgásból egy beadást tervezett az Union, de nem jött össze...
77. perc: Ascacíbar rúgott oda Schotterbecknek, villant a sárga.
73. perc: Cserélt az Union, Prömel helyett Ingvartsen a pályán.
70. perc: Szinte teljesen eseménytelenül teltek el ezek a percek, gyenge a játék.
62. perc: Ascacíbar érkezett Lukebakio helyére a vendégeknél.
61. perc: Mittelstädt játszotta el a nagy halált, de a bírót nem hatotta meg, csak egy szabadrúgást adott a Herthának.
60. perc: Musát találta telibe arcon egy kósza labda, de összeszedte magát a horvát játékos.
58. perc: A második félidő első valamirevaló Hertha-támadásának végén Tousart lőtt fölé 21 méterről.
54. perc: A szabadrúgás után akár gólt is szerezhetett volna az Union, de Prömel fejese mellészállt.
53. perc: Torunarigha kapott sárgát, mert odalépett Trimmel bokájára.
50. perc: Szabadrúgáskombináció után Schlotterbeck lőtt a rövid sarok irányába, Schwolow viszont védett.
47. perc: A találkozón hiányzik a Hertha védelméből Dárdai Márton. Ő térdsérülés miatt nincs a keretben.
46. perc: Ryerson bal oldali beadása lecsúszott, de így lett veszélyes, Schwolow-nak fölé kellett ütnie a labdát.

46. perc: Elkezdődött a második félidő.

ELSŐ FÉLIDŐ

45+1. perc: Vége az első félidőnek, egyelőre nincs döntés. 1–1
45. perc: Tousart kapott sárgát visszahúzásért.
43. perc: Ez viszont szép volt! Musa indult be egy előreívelésre, és el is tudta fejelni 12 méterről, bár néhány méterrel célt tévesztett.
42. perc: Az egyenlítés óta nem történt semmi érdemleges, a középpályán birkóznak a játékosok, a labda persze néha útban van...
35. perc: GÓÓÓL! EGYENLÍTETT A HERTHA!A tizenegyestLukebakiovégezte el, és ballal a kapu jobb oldalába lőtt.1–1
32. perc:
Természetesen videón is megnézték az esetet, és a videósok is rábólintottak.
32. perc: Tizenegyest kapott a Hertha! Guendouziesett el egy remek labdaátvétel után,Friedrichvolt a tettes.
27. perc:Amúgy nem volt semmi extra, száz ilyen van egy meccsen, de a srácok kicsit bepöccentek.
27. perc: Guendouzikapott összePrömellela felezővonal közelében egy vélt szabálytalanságon, rögtön egymásnak is ugrott a két csapat, némi kakaskodás után a bíró sárgát mutatott fel a franciának és a reklamálóPrömelnek.
26. perc:
Bal oldali Union-szöglet utánSchwolow-nakkellett oldalra paskolnia a labdát.
20. perc:Magára talált a Hertha, és ezekben a percekben átvette a játék irányítását.
20. perc: Torunarigafejelt jobb oldali szöglet után, és a labda a lécről ment fölé.
18. perc:A szabadrúgástCunhavégezte el, a sorfalon megpattanó labda mellészállt. Szöglet.
17. perc:Córdoba indult meg középen,Ryersonelkaszálta, szabadrúgást a Herthának 22 méterre az Union kapujától. Sárga is a norvégnak.
14. perc:A Hertha egyelőre csak nyomozza a labdát, jobban játszik az Union...
12. perc: Ezt most megúszta a Hertha!ElőbbRyersonlőtt 16-ról a lécre, a kipattanóMusaelé pattant, ő viszont 7 méterről túl nagy gólt akart lőni, a labda így elszállt a léc fölött.
9. perc: GÓÓÓÓL! VEZET AZ UNION BERLIN!Röviden szabadított fel a Hertha védelme, a kipattanóra lecsapottAndrich,aki 18 méterről, egyből a bal alsóba lőtt, méghozzá úgy, hogy a bal kapufáról pattant be a labda. Ezt nem lehetett elérni.1–0
8. perc:
Bár az utóbbi időben Rune Jarstein védte a Hertha kapuját, a norvég válogatottnál koronavírusfertőzést kapott, ezért véd ma Alexander Schwolow.
7. perc: Kruseeresztett el egy jó kis löketet a bal alsó irányába,Schwolowazonban oldalra ütötte a labdát.
6. perc: Zeefuikvolt nagyon kemény, de csak szóban figyelmeztette a bíró.
1. perc:Tűzijáték a szurkolóktól a stadionon kívülről, helyzet a stadionban.Prömelfejelt remekül,Schwolowazonban kitolta a labdát a léc alól. MondjukPrömel lesről fejelt...

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, az Union tiszta pirosban, a Hertha kék-fehér csíkos mezben, fehér nadrágban játszik.

ELŐZMÉNYEK

„Nagyon jó munkát végeznek, fontos nekik, hogy a következő tíz évben az első osztályban maradjanak, valamint nemzetközi tapasztalatot is gyűjtsenek. Nekünk szintén”– jelentette ki a magyar szakember, aki vasárnap vendégeskedik csapatával az Union Berlin otthonában.

Dárdai szerint a városi riválisnál nem akkor indult el a fejlődés, amikor az együttes 2019-ben feljutott az élvonalba, hanem „abban a pillanatban, amikor a szurkolók megépítették a stadiont”. Az Union szurkolói 2009-ben önkéntes alapon vettek részt a klub arénájának felújításában, ez pedig a korábbi magyar szövetségi kapitány szerint energiáról és akaratról tanúskodik.

A Bundesligában 26 forduló után hetedik helyen álló Union Berlinnek még van esélye arra, hogy nemzetközi kupaszereplést érő helyen zárja a bajnokságot.

„Pozitív irányba mutat a klub stratégiája, és a saját kezükben van a sorsuk”
– jelentette ki Dárdai, aki szerint a jelenlegi, rendkívül erős mezőnyben a 10. helynél előrébb végezni mindenképpen minőségi munkáról árulkodik.

A Bundesligában eddig háromszor találkozott egymással az Union és a Hertha, és mindegyik összecsapást a házigazda nyerte: 2019-ben az Union, tavaly pedig kétszer a Hertha győzött.

Dárdai január 25-én vette át a kiesés elől menekülő Hertha irányítását, mellyel azóta két győzelem és egy döntetlen mellett öt meccset elveszített. A Hertha most a 14. a tabellán, előnye csupán egy pont az osztályozós, 16. pozícióban lévő Kölnnel szemben.A berlini városi rangadót vasárnap 18 órakor rendezik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik