Bundesliga: történelmi újítás, forradalmasított edzésmódszer Szalaiéknál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.29. 11:49
null
Drón a Hoffenheim keddi edzésén (Fotó: APF)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Hoffenheim az első olyan csapat a Bundesligában, amely a hatékonyság érdekében drónt is bevet a tréningeken.

A Szalai Ádámot is foglalkoztató együttes úgy edzett kedden, hogy a pálya felett egy drón repkedett – írja a Bild.

Julian Nagelsmann-nak, a gárda 29 éves vezetőedzőjének van egy ismerőse, aki jól bánik a repülő szerkezettel, emellett a futballhoz is ért. A csapat az ő segítségével próbálja forradalmasítani a játékosok elemzéseinek rendszerét.

Az edző elmondta, tanácsos az innovációkat lehetőség szerint kihasználni, hogy még hatékonyabban tudjanak felkészülni. A kamera, a drón, és a chip összesen 1200–1500 euróba (360 000–450 000 forintba) kerül, tehát a kluboknak nem nagy tételű befektetés.

A Hoffenheim elsősorban a játékteret és a játékosok által befutott területet szeretné így hatékonyabban elemezni azáltal, hogy felülről kamerázzák a játékosok mozgását.

A drón többnyire 60 méteres magasságban rögzítette a tréninget, de sohasem közvetlenül a játékosok vagy a nézők fölött. Egy dombról száll fel, és mindig váltakozott a pozíciója, hogy különböző perspektívákból kamerázza az edzést.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik