Bundesliga: küzdelmes mérkőzés és döntetlen Berlinben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.25. 22:30
null
Konoplkanka szerzett vezetést a Schalkénak (Fotó: AFP)
A Hertha BSC 2–2-es döntetlent játszott hazai pályán a Schalkéval a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 19. fordulójának nyitómérkőzésén. Dárdai Pál együttese kétszer is egyenlített, a második félidőben azonban hiába alakított ki több helyzetet, a győztes találatot nem tudta megszerezni. 

Egyik kedvenc Bundesliga-ellenfeléhez utazott a Schalke: a Herthánál többször egyetlen csapatot sem vert meg a legutóbbi 12 évben – szám szerint 15-ször ünnepelhettek győzelmet a Ruhr-vidékiek. Ami azonban nem ígért sok jót a vendégeknek, hogy Dárdai Pál együttesében ismét kezdőként lépett pályára a Liverpooltól kölcsönkapott Marko Grujics. A szerb középpályás az eddigi nyolc mérkőzéséből hatszor győztes csapat tagja volt, s a másik két alkalommal sem kapott ki.

A 13. percben Karim Rekik borzalmas ütemű belépője adta meg az alaphangot a találkozóhoz, de a holland bekk megúszta egy sárgával, hogy sípcsonton talpalta Alessandro Schöpföt, s ami ennél fontosabb, az osztrák szélső is megúszta lábtörés nélkül...

A 17. minutumban Jevhen Konopljanka 17 méterről eleresztett, jól eltalált lövése vágódott a hazai kapu bal oldalába, ezzel igazán nagy helyzet nélkül is előnybe került a Schalke (0–1).

Grujics az eddigi nyolc meccsén veretlen maradt a Herthával a Bundesligában (Fotó: AFP)
Grujics az eddigi nyolc meccsén veretlen maradt a Herthával a Bundesligában (Fotó: AFP)

A folytatásban paprikás hangulatban, ám ziccerek nélkül teltek a percek. A 39. percre fordult az óra mutatója, amikor Ondrej Duda sarokkal(!) centerezett az érkező Grujics elé, aki ziccerben Alexander Nübel mellett a hálóba helyezte a Hertha egyenlítő találatát (1–1). Ekkor a vendégek már két kényszerű cserén is túl voltak: Benjamin Stambouli alaposan feldagadt arccal, míg Schöpf – vélhetően – a Rekikkel való találkozó nyomaival a lábán hagyta el idő előtt a pályát.

S az események csak ezt követően pörögtek fel...

Kisebb kakaskodás – Davie Selke és Sebastian Rudy talált egymásra, majd egy-egy sárga lapra a játékvezető jóvoltából – után Mark Uth vágta kegyetlen erővel a léc alá a labdát (1–2).

A majd ötperces ráadás azonban elég volt a Herthának ahhoz, hogy másodszor is egyenlítsen: Selke beadása után a rendkívül üresen maradt Vedad Ibisevic stukkolt 5 méterről a kapuba (2–2).

Az első félidő góljai

Fordulás után inkább a Hertha irányította a játékot. Dárdai Pál együttese több helyzetet dolgozott ki, az 58. percben pedig első ránézésre joggal reklamálhatott tizenegyest Rudy kezezése miatt, a bíró azonban kifelé adott szabadrúgást. Két perccel később Selke lódult meg a bal szélen, 11 méterről, kissé éles szögből lőtt is, Alexander Nübel azonban bravúrral védeni tudott.

A 70. minutumban a túloldalon Rune Jarsteinnek kellett bravúrt bemutatnia Suat Serdar közeli lövésénél.

Az eredmény azonban már nem változott.

Ez volt a hetedik alkalom, hogy a 2018–2019-es évadban a Schalke lőtte egy meccsen az első gólt, és az első, hogy az adott találkozót nem tudta megnyerni. A másik oldalon Grujics sorozata viszont nem szakadt meg: a berlini színekben játszott kilencedik mérkőzésén is veretlenül hagyta el a pályát (6 győzelem, 3 döntetlen).

A Hertha jelen állás szerint a 7., a Schalke a 12. a Bundesliga tabelláján.

Küzdelmes mérkőzést hozott a Hertha és a Schalke összecsapása (Fotó: AFP)
Küzdelmes mérkőzést hozott a Hertha és a Schalke összecsapása (Fotó: AFP)

NÉMET BUNDESLIGA
19. FORDULÓ
Hertha BSC–Schalke 04 2–2 (Grujics 39., Ibisevic 45+4., ill. Konopljanka 17., Uth 45.)
Szombat
15.30: Borussia Dortmund–Hannover 96 (Tv: Sport2)
15.30: Borussia Mönchengladbach–Augsburg
15.30: Freiburg–Hoffenheim
15.30: Mainz 05–Nürnberg
15.30: Wolfsburg–Bayer Leverkusen
18.30: Werder Bremen–Eintracht Frankfurt (Tv: Sport2)
Vasárnap
15.30: Bayern München–VfB Stuttgart (Tv: Sport2)
18.00: Fortuna Düsseldorf–RB Leipzig (Tv: Sport2)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Borussia Dortmund 18 14 3 1 45–18 +27 45
2. Bayern München 18 12 3 3 39–19 +20 39
3. Mönchengladbach 18 11 3 4 37–18 +19 36
4. RB Leipzig 18 9 4 5 31–18 +13 31
5. Eintracht Frankfurt 18 9 3 6 37–24 +13 30
6. Wolfsburg 18 8 4 6 28–24 +4 28
7. Hertha 19 7 7 5 31–30 +1 28
8. Hoffenheim 18 6 7 5 33–26 +7 25
9. Werder Bremen 18 7 4 7 29–29 0 25
10. Bayer Leverkusen 18 7 3 8 26–30 –4 24
11. Mainz 18 6 6 6 20–24 –4 24
12. Schalke 19 6 4 9 24–27 –3 22
13. Freiburg 18 5 6 7 22–28 –6 21
14. Fortuna Düsseldorf 18 6 3 9 21–34 –13 21
15. Augsburg 18 3 6 9 26–31 –5 15
16. VfB Stuttgart 18 4 2 12 14–38 –24 14
17. Hannover 18 2 5 11 17–36 –19 11
18. Nürnberg 18 2 5 11 15–41 –26 11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik