Bundesliga: Husztiék simán nyertek, a Dortmund újra ikszelt

Vágólapra másolva!
2016.12.20. 21:57
null
A frankfurti mérkőzés is gyászszünettel kezdődött (Fotó: Reuters)
Huszti Szabolcs csapata, az Eintracht Frankfurt hazai pályán 3–0-ra legyőzte a Mainzot a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 16. fordulójának keddi játéknapján. A szintén saját közönsége előtt játszó Dortmund (a BL-t is beleszámítva) sorozatban negyedszer játszott döntetlent, ezúttal az Augsburggal (1–1).

 

Huszti Szabolcs a kispadon ült, edzője a 90. percben küldte pályára a két gólt szerző Branimir Hrgota helyett.

A frankfurtiak három fordulót vártak az újabb győzelemre, amelyhez a csatársor mögött a védelem is hozzátette a magáét: a Mainz ellen sem kapitulált – 16 forduló után először áll ilyen kevés kapott gól (12) a klub neve mögött. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az Eintracht az 55. perctől emberelőnyben játszott.

A Dortmund sokat támadott, benne volt a játékában a győzelem, de a támadásbefejezéseknél – egy kivétellel – mindig becsúszott egy rossz döntés. Az Augsburg ellenben büszke lehet a pontjára, a beugró edző, Manuel Baum továbbra is veretlen (egy győzelem, egy döntetlen).

Az alsóház nagyágyúi közül a Hamburg és a Wolfsburg is kezd magára találni: a megint remekül kontrázó HSV ezúttal a Schalkét múlta felül, és négy forduló során a harmadik győzelmét húzta be, míg a „farkasok” néhány nappal a Frankfurt után a Gladbachot is maguk alá gyűrték. A 251. Bundesliga-meccsét játszó Mario Gomez a 142. góljával döntötte el a meccset.

A mérkőzések gyászszünettel kezdődtek a hétfő esti berlini terrortámadás áldozatainak emlékére. Mint ismert, német főváros nyugati részének központjában, az egyik leghíresebb karácsonyi vásáron egy kamion belegázolt a tömegbe, tizenketten meghaltak, több tucatnyian megsérültek.

A történtekre tekintettel a hamburgi és a frankfurti mérkőzés fokozott készültség közepette kezdődött meg, a szokásosnál nagyobb biztonsági személyzet teljesített szolgálatot, és a bejáratoknál még a klubalkalmazottakat is átvizsgálták. A másik két keddi találkozón, Dortmundban és Mönchengladbachban ugyanakkor a szokásos körülmények között zajlott a beléptetés.

NÉMET BUNDESLIGA
16. FORDULÓ, keddi mérkőzések

Borussia Dortmund–Augsburg 1–1 (O. Dembelé 47., ill. Dzsi Dong Von 33.)
Mönchengladbach–Wolfsburg 1–2 (T. Hazard 52., ill. D. Caligiuri 3., Gomez 57.)
Hamburg–Schalke 2–1 (N. Müller 60., Wood 82., ill. Avdijaj 90.)
Eintracht Frankfurt–Mainz 3–0 (Hrgota 18., 85., Barkok 75.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 15 11 3 1 35–9 +26 36
2. RB Leipzig 15 11 3 1 31–12 +19 36
3. Eintracht Frankfurt 16 8 5 3 22–12 +10 29
4. Borussia Dortmund 16 7 6 3 35–19 +16 27
5. Hoffenheim 15 6 9 27–16 +11 27
6. Hertha 15 8 3 4 22–16 +6 27
7. 1. FC Köln 15 6 6 3 20–14 +6 24
8. Bayer Leverkusen 15 6 2 7 22–23 –1 20
9. Mainz 16 6 2 8 26–30 –4 20
10. Freiburg 15 6 2 7 19–26 –7 20
11. Schalke 16 5 3 8 20–19 +1 18
12. Augsburg 16 4 6 6 13–17 –4 18
13. Wolfsburg 16 4 4 8 15–24 –9 16
14. Mönchengladbach 16 4 4 8 15–25 –10 16
15. Werder Bremen 15 4 3 8 19–33 –14 15
16. Hamburg 16 3 4 9 14–31 –17 13
17. Ingolstadt 15 3 3 9 13–25 –12 12
18. Darmstadt 15 2 2 11 11–28 –17 8

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik