Bundesliga: hét éve nem megy itt, kikapott a Dortmund

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2019.12.20. 22:26
null
A Hoffenheim fordítani tudott a Dortmund ellen (Fotó: AFP)
Vereséget szenvedett a Borussia Dortmund a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 17. fordulójának pénteki, nyitó mérkőzésén: Lucien Favre együttese hiába került korán előnybe a Hoffenheim otthonában, a hazaiak a hajrában fordítottak.

Nem mondhatni, hogy a kedvenc ellenfeléhez látogatott a Borussia Dortmund: bár a fekete-sárgák 22 meccsen jobb mérleggel rendelkeznek a Hoffenheimmel szemben (dortmundi szempontból nyolc győzelem, kilenc döntetlen és öt vereség), a legutóbbi hat idegenbeli szereplésük alkalmával nem tudtak nyerni – az előző sikerükig egészen 2012 decemberéig vissza kell menni, akkor 3–1-re kerekedtek felül Sinsheimben.

Ezúttal jól kezdett a bajnokságban november eleje óta veretlen gárda, és már a 17. percben előnybe került: Asraf Hakimi kapott remek passzt a jobb szélen, középre adásába Mario Götze nem tudott igazán jól beleérni, a labda azonban így is egy védőt érintve a gólvonal mögé gurult (0–1).

A Dortmund a gól után is veszélyesebben futballozott az első félidőben, Thorgan Hazard lövésénél például Oliver Baumann-nak kellett bravúrt bemutatnia, a labda a léc érintésével hagyta el a játékteret.

A szünet után aktívabb üzemmódba kapcsolt a Hoffenheim, a BVB azonban így is eldönthette volna a három pont sorsát, ha Jadon Sancho beadása picit pontosabb.

Hogy nem lett az, arra csúnyán ráfázott a vendégcsapat: a hazaiak Szargisz Adamjan találatával egyenlítettek, majd a 87. percben Andrej Kramaric pontos fejesével a győztes gólt is megszerezték (2–1).

NÉMET BUNDESLIGA
17. FORDULÓ
Hoffenheim–Dortmund 2–1
(Adamjan 79., Kramaric 87., ill. M. Götze 17.)
Szombat
15.30: Bayern München–Wolfsburg (Tv: Sport1)
15.30: Köln–Werder Bremen
15.30: Mainz–Leverkusen
15.30: RB Leipzig–Augsburg
15.30: Schalke 04–Freiburg
18.30: Hertha BSC–Mönchengladbach (Tv: Sport1)
Vasárnap
15.30: Düsseldorf–Union Berlin (Tv: Sport1)
18.00: Paderborn–Frankfurt

AZ ÁLLÁS
1. RB Leipzig 16 10 4 2 45–19 +26 34
2. Mönchengladbach 16 11 1 4 33–18 +15 34
3. Bayern München 16 9 3 4 44–22 +22 30
4. Borussia Dortmund 17 8 6 3 41–24 +17 30
5. Schalke 16 8 5 3 27–19 +8 29
6. Hoffenheim 17 8 3 6 25–28 –3 27
7. Freiburg 16 7 4 5 25–21 +4 25
8. Bayer Leverkusen 16 7 4 5 22–21 +1 25
9. Wolfsburg 16 6 6 4 18–16 +2 24
10. Augsburg 16 6 5 5 27–28 –1 23
11. Union Berlin 16 6 2 8 19–22 –3 20
12. Eintracht Frankfurt 16 5 3 8 26–27 –1 18
13. Hertha 16 5 3 8 22–29 –7 18
14. Mainz 16 6 10 25–38 –13 18
15. 1. FC Köln 16 4 2 10 18–32 –14 14
16. Werder Bremen 16 3 5 8 23–40 –17 14
17. Fortuna Düsseldorf 16 3 3 10 16–35 –19 12
18. Paderborn 16 2 3 11 18–35 –17 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik