Bundesliga: Gulácsiék ötöt kaptak Szalai csapatától; nyert a Hertha

Vágólapra másolva!
2018.04.21. 17:27
null
Gulácsi a földön, a labda a hálóba – a Leipzig ötöt kapott a Hoffenheimtől (Fotó: AFP)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 33. fordulójában a Gulácsi Péterrel a kapujában felálló RB Leipzig hazai pályán 5–2-re kikapott a Hoffenheimtől. A vendégeknél Szalai Ádám kispados volt. A már bajnok Bayern München nyert Hannoverben, a Dárdai Pál irányította Hertha a kupadöntős Eintracht Frankfurt otthonából vitte el a pontokat.

 

A nemzetközi kupahelyekért folyó csata újabb ütközetére Lipcsében került sor, a Gulácsi Péterrel felálló együttes a Szalai Ádámot kispadra nevező Hoffenheimet fogadta szombat délután. A házigazda szempontjából nem túl jól kezdődött a találkozó, Nico Schulz lövését a magyar válogatott kapus rossz helyre ütötte, az érkező Mark Uth pedig közelről a hálóba pofozta a labdát a 14. percben. A 35. és a 45. percben is maga mögé kellett nyúlnia Gulácsinak, így a szünetben már háromgólos előnyben volt a Hoffenheim.

A fordulás után a Leipzig még nagyobb bajba került, Emil Forsberg egy vele szemben elkövetett taktikai szabálytalanságra túl hevesen reagált, a játékvezető pedig azonnal leküldte a pályáról. Ennek ellenére szépíteni tudott bő tíz perccel később a lipcsei együttes Naby Keita révén. Uth második találata után a csereként beálló Lukas Rupp is beköszönt a 64. percben, ezzel már 5–1 volt a vendégek javára. A hajrában szépített még a Leipzig, de így is csúfos vereséget szenvedett. Gulácsi Péter csapata legutóbbi három Bundesliga-meccsén egy pontot szerzett, kapott viszont tíz gólt.

A Dárdai Pál irányította Hertha a Német Kupában döntőbe jutó Eintracht Frankfurt otthonába látogatott. A szünetben gól nélküli döntetlenre állt a mérkőzés, a fordulás után Davie Selke büntetőből szerezte meg a vezetést a berlinieknek. Mathew Leckie duplázta meg az előnyt a 77. percben, a 3–0-s végeredményt pedig Alexander Esswein állította be a hosszabbításban.

A bajnoki címét már korábban megnyerő Bayern München a jövő heti Bajnokok Ligája-elődöntőre készülve már tartalékosan állt fel Hannoverben. A szünetig nem esett gól, míg a fordulás után remekeltek Jupp Heynckes cseréi: Thomas Müller és Robert Lewandowski (a lengyel ezzel a Bundesliga legeredményesebb légiósa lett) is betalált a kispadról beszállva, a végeredményt Sebastian Rudy állította be – Müller gólpasszából. A német válogatott csatárnak ez volt a 12. gólpassza a Bundesliga-szezonban, ami egyéni csúcs.

A Hamburg a bennmaradás kiharcolásáért küzdve az utolsó szalmaszálba kapaszkodott, az osztályozós helyen álló Freiburgot gyűrte le hazai pályán Lewis Holtby góljával, így öt pontra megközelítette riválisát.

NÉMET BUNDESLIGA
31. FORDULÓ
RB Leipzig–Hoffenheim 2–5
(N. Keita 58., Konate 88., ill. Uth 14., 59., Gnabry 35., Kaderábek 45., Rupp 64.)
Eintracht Frankfurt–Hertha BSC 0–3 (Selke 57. – 11-esből, Leckie 77., Esswein 91.)
Hamburger SV–Freiburg 1–0 (Holtby 54.)
Hannover–Bayern München 0–3 (Th. Müller 57., Lewandowski 73., Rudy 89.)
VfB Stuttgart–Werder Bremen 2–0 (Gentner 13., Özcan 91.)
KÉSŐBB
18.30: Borussia Dortmund–Bayer Leverkusen (Tv: Eurosport2)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 31 25 3 3 84–22 +62 78
2. Schalke 30 16 7 7 47–33 +14 55
3. Bayer Leverkusen 30 14 9 7 55–37 +18 51
4. Borussia Dortmund 30 14 9 7 57–41 +16 51
5. Hoffenheim 31 13 10 8 60–44 +16 49
6. RB Leipzig 31 13 8 10 47–47 0 47
7. Eintracht Frankfurt 31 13 7 11 41–40 +1 46
8. Mönchengladbach 31 12 7 12 42–48 –6 43
9. Hertha 31 10 12 9 38–35 +3 42
10. VfB Stuttgart 31 12 6 13 29–35 –6 42
11. Augsburg 30 9 10 11 38–40 –2 37
12. Werder Bremen 31 9 10 12 34–38 –4 37
13. Hannover 31 9 9 13 38–47 –9 36
14. Wolfsburg 31 5 15 11 30–40 –10 30
15. Mainz 30 7 9 14 32–47 –15 30
16. Freiburg 31 6 12 13 26–51 –25 30
17. Hamburg 31 6 7 18 24–48 –24 25
18. 1. FC Köln 30 5 6 19 29–58 –29 21
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik