Bundesliga: Dárdai volt játékosa döntött a „magyar rangadón”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.19. 20:21
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 27. fordulójának utolsó szombati mérkőzésén Huszti Szabolcs csapata, az Eintracht Frankfurt hazai pályán 1–0-ra legyőzte Szalai Ádám sereghajtó együttesét, az egyre nagyobb bajban lévő Hannovert. A győztes gólt a Dárdai Pál által irányított Hertha korábbi játékosa, Enisz Ben-Hatira szerezte, aki 365 nap után először kezdett Bundesliga-meccsen.

Az Eintracht Frankfurt középpályása, Huszti Szabolcs a kezdőcsapatban kapott helyet, és a 82. percben lecserélték. A Hannover magyar válogatott támadója, Szalai Ádám a 77. percben állt be, de nem tudott segíteni ekkor már hátrányban lévő csapatán.

A győztes gólt Enisz Ben-Hatira, a Hertha korábbi játékosa szerezte, aki a téli átigazolási időszakban fegyelmi okok miatt távozott Berlinből. A tunéziai játékos a mérkőzés 33. percében szinte „nullszögből” talált a kapuba.

A Bundesliga utolsó helyén álló Hannover hátránya ezzel a vereséggel tíz pontra nőtt az Augsburg, a Hoffenheim és az Eintracht Frankfurt mögött. Szalaiék a következő fordulóban a Hamburgot fogadják, majd a Bayern Münchenhez látogatnak.

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA
27. FORDULÓ

Eintracht Frankfurt–Hannover 1–0 (Ben-Hatira 33.)
KORÁBBAN

Hertha–Ingolstadt 2–1
(Haragucsi 54., S. Kalou 69., ill. Hinterseer 75.)

Wolfsburg–Darmstadt 1–1
(Schürrle 93., ill. Wagner 82.)

Hamburg–Hoffenheim 1–3 (Hunt 30. – 11-esből, ill. Kramaric 20. – 11-esből, Volland 23., Vargas 67.)
Werder Bremen–Mainz 1–1 (C. Pizarro 45+3. – 11-esből, ill. Baumgartlinger 38.)
Köln–Bayern München 0–1 (Lewandowski 10.)

PÉNTEKEN
Schalke–Mönchengladbach 2–1 (Hinteregger 59. – öngól., Goretzka 83., ill. Christensen 79.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 27 22 3 2 65–13 +52 69
2. Borussia Dortmund 26 19 4 3 61–25 +36 61
3. Hertha 27 14 6 7 37–27 +10 48
4. Schalke 27 13 5 9 39–35 +4 44
5. Mönchengladbach 27 13 3 11 54–44 +10 42
6. Mainz 27 12 5 10 35–33 +2 41
7. Bayer Leverkusen 26 11 6 9 37–33 +4 39
8. Wolfsburg 27 10 8 9 39–34 +5 38
9. 1. FC Köln 27 8 9 10 28–34 –6 33
10. Ingolstadt 27 8 9 10 23–31 –8 33
11. VfB Stuttgart 26 9 5 12 43–52 –9 32
12. Hamburg 27 8 7 12 31–38 –7 31
13. Darmstadt 27 6 10 11 28–41 –13 28
14. Werder Bremen 27 7 7 13 36–54 –18 28
15. Augsburg 26 6 9 11 32–40 –8 27
16. Hoffenheim 27 6 9 12 30–43 –13 27
17. Eintracht Frankfurt 27 6 9 12 29–43 –14 27
18. Hannover 27 5 2 20 22–49 –27 17
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik