Bundesliga: a Wolfsburgban folytatja a lengyel szuperígéret

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.08.19. 16:11
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Wolfsburg a hivatalos honlapján tette közzé Bartosz Bialek szerződtetését.

A 18 éves csatár a Zaglebie Lubintól érkezik, amelyben 19 tétmeccsen 13 kanadai pontot termelt (9 gól, 4 gólpassz) az előző idényben.

A 191 centiméter magas támadó a hírek szerint 5 millió euróért érkezett, és 2024 nyaráig szóló szerződést kötött a „farkasokkal”.

Az U19-es lengyel válogatott labdarúgó a 21-es mezszámot viseli majd új klubjában is.

Card


„A Bundesligába szerződés valóra vált álom számomra. Alig várom a világ egyik legerősebb bajnokságának kihívásait. Igyekszem a lehető leghamarabb megszokni a környezetem, és megismerni csapattársaim, hogy a futballra koncentrálhassak” – idézi Bialeket a klubhonlap.

„Nagyon elégedettek vagyunk, hogy egy rendkívül tehetséges futballistát szerződtettünk Bartosz személyében, aki fiatal kora ellenére már nagyszerű teljesítményt nyújtott a lengyel élvonalban. Fiatal és tökéletesen illeszkedik a filozófiánkba. Biztosak vagyunk benne, hogy nálunk meg tudja tenni a következő lépést a fejlődésében, és segít minket céljaink eléréséhez az eljövendő években” – mondta ezt már Marcel Schäfer sportigazgató.

A LEGTÖBB KANADAI PONTOT TERMELŐ TINÉDZSEREK
név kor ország csapat M G A G+A
1. SZOBOSZLAI DOMINIK 19 magyar RB Salzburg (Ausztria) 27 9 14 23
2. Myron Boadu 19 holland AZ Alkmaar (Hollandia) 24 14 8 22
3. Manfred Ugalde 18 Costa Rica-i Saprissa (Costa Rica) 35 12 9 21
4. Tolu Arokodare
19
nigériai
Valmiera (Észtország)
14
14
2
16
Jurguens Montenegro 19 Costa Rica-i LD Alajuelense (Costa Rica) 37 11 5 16
6. Auwalu Ali Malam 19 nigériai Kano Pillars (Nigéria) 21 13 0 13
Bartosz Bialek 18 lengyel Zaglebie Lubin (Lengyelország) 19 9 4 13
8. Adam Hlozek 18 cseh Sparta Praha (Csehország) 29 4 8 12
9. Mason Greenwood 18 angol Manchester United (Anglia) 31 10 1 11
Mikkel Kaufmann 19 dán FC Köbenhavn (Dánia) 22 8 3 11
Forrás: transfermarkt.de

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik