Bundesliga: a Hertha panaszt tett a balhés osztályozó miatt

2012.05.17. 12:54
Címkék
Panaszt nyújtott be a Német Labdarúgó-szövetséghez (DFB) a Hertha BSC: a berlini együttes a Fortuna Düsseldorf elleni osztályozón (2–2) történtek miatt fordult a szervezethez, és reméli, újrajátszásra kerülhet sor.

Mint ismert, a düsseldorfi szurkolók elözönlötték a pályát a rendes játékidő vége előtt kicsivel, és görögtüzet, illetve minden egyéb tárgyat, ami a kezük közé akadt a játéktérre dobtak. A játékvezető félbeszakította a mérkőzést, majd 20 perc szünet – és rendőri beavatkozás – után folytatódott a találkozó – az állás azonban már nem változott, így a Hertha kiesett az élvonalból, a Fortuna pedig feljutott.

A Herthánál azonban nem hagyták annyiban, panaszt tettek a szövetségnél az újrajátszás reményében. A DFB pénteken délután dönt az ügyben. A Fortuna Düsseldorf lemondta szombati ünneplését, amelyet a feljutás örömére tartottak volna az Espirit Arenában.

Otto Rehhagel, a Hertha trénere az összecsapás után elmondta: játékosainak halálfélelme volt a történtek után, ki sem akartak menni az öltözőből a folytatásra.

Legfrissebb hírek

Jekyll, Hyde és a Garros – Moncz Attila publicisztikája

Tenisz
13 perce

Szerdai sportműsor: a vízilabda BL elődöntőjében játszik az FTC női csapata

Minden más foci
14 perce

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
18 perce

Tóth Rajmund: Nem ez az én feladatom, nem nagyon szoktam gólt rúgni

Magyar válogatott
33 perce

Marco Rossi: Kazahsztán gyakorlatilag agresszív transzban játszotta végig a mérkőzést

Magyar válogatott
48 perce

Szoboszlainak egy kis „focidetox” most jól fog esni

Magyar válogatott
51 perce

Gurisatti Gréta: Tavaly kis halak voltunk a tengerben, idén cápákként küzdhetünk az éremért

Vízilabda
1 órája

Schäfer András: Nehéz értékelni, gyenge teljesítményt nyújtottunk az első félidőben

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik