Bundesliga: 112 meccset várt az első góljára, a Schalke bánta

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.12. 22:26
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 21. fordulójának nyitó mérkőzésén a Mainz hazai pályán 2–1-re megverte a Schalkét, ezzel sorozatban a harmadik győzelmét aratta az első osztályban.

Szalai Ádám két korábbi csapatának meccsén a Mainz szerzett vezetést Gaëtan Bussmann találatával. A nyári átigazolási időszakban szerződtetett francia balhátvéd az ősszel egyszer sem lépett pályára, az idén azonban mind a négy eddigi bajnokit végigjátszotta, és megszerezte az első gólját a Bundesligában.Gaëtan Bussmann találatával. A nyári átigazolási időszakban szerződtetett francia balhátvéd az ősszel egyszer sem lépett pályára, az idén azonban mind a négy eddigi bajnokit végigjátszotta, és megszerezte az első gólját a Bundesligában.

A Schalke a második félidő első percében Junesz Belhanda révén egyenlített, de pontot nem szerzett, a házigazdák ugyanis a hajrában ismét betaláltak. Méghozzá a csapatkapitány Julian Baumgartlinger jóvoltából, aki 2011 óta a Mainz játékosa, de a Bundesligában szerzett első góljára a 112. mérkőzéséig várni kellett.

A Mainz sorozatban a harmadik győzelmét aratta, ezzel pontszámban utolérte a tabella negyedik helyén álló Schalkét.

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA
21. FORDULÓ

Mainz–Schalke 2–1 (Bussmann 33., Baumgartlinger 79., ill. Belhanda 46.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 20 17 2 1 50–9 +41 53
2. Borussia Dortmund 20 14 3 3 52–24 +28 45
3. Hertha 20 10 5 5 29–21 +8 35
4. Schalke 21 10 3 8 30–28 +2 33
5. Mainz 21 10 3 8 27–25 +2 33
6. Bayer Leverkusen 20 9 5 6 29–21 +8 32
7. Mönchengladbach 20 10 2 8 40–35 +5 32
8. Wolfsburg 20 7 6 7 29–28 +1 27
9. 1. FC Köln 20 6 8 6 21–26 –5 26
10. Ingolstadt 20 7 5 8 14–21 –7 26
11. Darmstadt 20 6 6 8 21–29 –8 24
12. VfB Stuttgart 20 7 3 10 31–41 –10 24
13. Hamburg 20 6 5 9 22–28 –6 23
14. Augsburg 20 5 6 9 22–28 –6 21
15. Eintracht Frankfurt 20 5 6 9 26–34 –8 21
16. Werder Bremen 20 5 4 11 24–41 –17 19
17. Hoffenheim 20 2 8 10 18–30 –12 14
18. Hannover 20 4 2 14 19–35 –16 14

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik