Dortmund: „Aubameyang képzetlen, nem elég technikás”

Vágólapra másolva!
2016.03.24. 11:02
Pierre-Emerick Aubameyangnak, a Borussia Dortmund gólvágójának ügynöke éles kritikákkal illette az olasz Milant, a játékos korábbi csapatát.  

Pierre-Emerick Aubameyang 2008-tól 2011-ig volt a Milan játékosa, ám a felnőttcsapatban nem mutatkozott be, jobbára csak a Primaverában lépett pályára. A Borussia Dortmundban fantasztikus formában játszó gaboni támadó a jelenlegi kiírásban 40 mérkőzésen 35 gólnál jár, nem csoda tehát, hogy több európai élklub is szívesen látná a soraiban.

Aubameyang ügynöke, Yvan Le Mée a Le 10 Sportnak elmondta, a piros-feketéknél nem becsülték meg ügyfelét.

„A Milannál úgy gondolták, Aubameyang képzetlen, nem elég technikás – ráadásul annak ellenére, hogy az U17-es világbajnokságon gólkirály lett, hat összecsapáson ötször volt eredményes. Sok fantasztikus találatot szerzett a rossoneri színeiben, de rájöttünk, hogy hiába, így sem játszik eleget a fiataloknál, mivel az ottani edzők az olasz labdarúgókat erőltették, Aubameyang így folyton a kispadot koptatta.”

„Ekkor jött a Dijon kölcsönajánlata. Fél évig győzködtük a Milan vezetőségét, fogadja el, mire nagy nehezen úgy döntöttek, belemennek. Mára pedig Aubameyang a világ egyik legjobb támadója.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik