Berlin: nem sokkal az edzés után hunyt el a 24 éves labdarúgó

Vágólapra másolva!
2018.03.15. 19:24
null
Damantang Camara 24 éves korában hunyt el (Fotó: Bild/Sebastian Wells)
Kedden az amatőr Berliner SC támadója, Damantang Camara nem sokkal az edzés után szívelégtelenség következtében meghalt. Tudott a betegségéről, mégsem hagyott fel a komolyabb sportolással. Huszonnégy éves volt.

„Mindennel megbirkózom. Tudom, hogy mindez a saját felelősségem. Mindenképp játszani szeretnék, imádom a futballt" – ezekkel a szavakkal válaszolt korábban az aggódóknak a játékos.

A csapat edzője, Wolfgang Sandhowe azt mondta, valaki szólt, hogy Dami összeesett. Ekkor mindenki azonnal odasietett, stabil oldalfekvésbe helyezték, szívmasszázst alkalmaztak, lélegeztették és egyből értesítették a mentőket.

A kórházba szállítás után az orvosok hiába küzdöttek az életéért, nem tudták megmenteni. A szülei, a barátnője a kétéves kisfiukkal és a tréner is hiába várta a csodát...

„Életem legrosszabb pillanatait éltem meg. Egy percet sem aludtam" – emlékezett vissza a gárda edzője.

Camara tisztában volt azzal, hogy a szíve nem működik tökéletesen. 2014 nyarán a Viktoria Berlin játékosaként a helyi, regionális kupa döntője előtt eszméletét vesztette és összeesett. Az orvosok ekkor úgy döntöttek, hogy megvonják tőle a sportorvosi engedélyét. Ezzel a karrierje véget ért a német negyedosztályban.

2017-ben kezdte újra a magasabb szintű sportolást, a Croatia Berlin játékosa lett. Tovább élt benne a labdarúgás iránti szenvedély. A Berliner Zeitungnak akkor így nyilatkozott: „Rengeteg vizsgálatot elvégeztek rajtam a doktorok, ezeknek jó eredményei voltak számomra. Nem tiltottak el a sporttól, viszont le akartak beszélni róla."

A Croatiában is többször rosszul lett. „Mondtuk neki, hogy hagyja abba. Hogy, »Dami, családod van, a futball nem minden«. Nem tudom, volt-e orvosnál, amikor eligazolt tőlünk, és hogy zöld utat kapott-e" – fogalmazott Marco Wilke vezetőedző. A csapatnál Camara gyakran könnyített feladatokat végzett a tréningen.

„Januárban a Rudow elleni meccsen nem sokkal a becserélése után elszédült. Azonban tovább játszott. Kérdeztük tőle, hogy minden rendben van-e. Azt mondta, igen. Hittünk neki" – mondta a Berliner SC edzője.

Camara rendkívül sportszerű futballista volt, mindig mosolygott és sosem káromkodott. A játékostársak is tudtak a problémájáról, beszéltek is vele, de ő mindig azt mondta, hogy nem vészes a helyzet.

A Hertha BSC a Twitter-oldalán megemlékezett Camaráról, Az interneten gyűjtést is szerveztek a család megsegítésére. Eddig 9 ezer euró (körülbelül 2.7 millió forint) gyűlt már össze.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik