Bayern: „Többet ajánlottunk Vidalért a Juventusnál”

Vágólapra másolva!
2012.10.02. 17:45
A német Bayern München végrehajtó bizottságának első számú embere, Karl-Heinz Rummenigge elmondása szerint többet ajánlottak tavaly Arturo Vidalért, mint a Juventus, a Bayer Leverkusen azonban mindenképpen külföldön szerette volna tudni.
Mint ismert, a chilei válogatott középpályás 2011 nyarán 10.5 millió euróért (további 2 millió érkezhet a Leverkusenhez búnuszok formájában a játékos teljesítményének függvényében) érkezett Torinóba, ahol aztán a bajnoki címmel végződő szezon egyik központi alakjává vált. „Mindketten akartuk Vidalt – nyilatkozta Rummenigge. – Aztán a játékos ügynöke elkezdett kavarni.” „Le akartuk szerződtetni, amikor azt mondta, hogy nem akarja meghosszabbítani szerződését a Bayer Leverkusennél – folytatta. – Tudom, mennyit fizetett érte a Juve, és mi még többet ajánlottunk, de a Leverkusen inkább külföldre akarta eladni, nehogy egyik itthoni riválisát erősítse.” A játékos értéke azóta megsokszorozódott, ahogy arról már beszámoltunk, a Tuttosport értesülése szerint a német klub felvette a torinóiakkal a kapcsolatot, de a Juventus elutasította a 60 millió eurós ajánlatot.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik