Bayern: nyáron visszavonul a középpályás – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.18. 11:40
null
Xabi Alonso a nyáron szögre akasztja a stoplist (Fotó: AFP)
Xabi Alonso, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Bayern München középpályása nem hosszabbítja meg a 2017 nyarán lejáró szerződését, és felhagy a profi futballal – írja a Bild.

 

A német lap arról ír, hogy a 35 éves középpályás már a klub vezetőségével is közölte a döntését. A világ- és Európa-bajnok középpályás 2014-ben szerződött Münchenbe, a bajor csapat 9 millió eurót fizetett érte a Real Madridnak.

Carlo Ancelotti, az együttes vezetőedzője korábban jelezte, hogy szívesen hosszabbítana a rutinos labdarúgóval (ahogy Franck Ribéry és Arjen Robben már megtette), ám Xabi Alonso másképp döntött.

A spanyol futballista eddig 66 Bundesliga-mérkőzésen öt gólt szerzett a gárda színeiben. Kétszeres német bajnok, egyszeres kupagyőztes.

A Bayern München továbbá tárgyalásokat folytat Philipp Lahm jövőjéről, ugyanis a vezetőség szeretné, ha a védő 2017 nyarától a klub sportigazgatói posztját töltené be. A csapatkapitány szerződése 2018-ig szól, ám lehet, hogy a nyáron ő is szögre akasztja a stoplist.

A német rekordbajnok már gondoskodott az utánpótlásról, nemrég hivatalosan is bejelentették, hogy a nyártól Sebastian Rudy (26) és Niklas Süle (21) is a csapatnál folytatja. Előbbi védekező középpályás, aki jobbhátvédként is bevethető, utóbbi pedig a védelem közepén játszik.

NÉMET BUNDESLIGA
17. FORDULÓ


JANUÁR 20., PÉNTEK

20.30: Freiburg–Bayern München (Tv: Eurosport2)

JANUÁR 21., SZOMBAT
15.30: Schalke 04–Ingolstadt
15.30: Wolfsburg–Hamburg
15.30: Augsburg–Hoffenheim
15.30: Werder Bremen–Borussia Dortmund (Tv: Eurosport2)
15.30: Darmstadt–Borussia Mönchengladbach
18.30: RB Leipzig–Eintracht Frankfurt (Tv: Eurosport2)

JANUÁR 22., VASÁRNAP
15.30: Bayer Leverkusen–Hertha BSC (Tv: Eurosport2)
17.30: Mainz–1. FC Köln (Tv: Eurosport2)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 16 12 3 1 38– 9 +29 39
2. RB Leipzig 16 11 3 2 31–15 +16 36
3. Hertha BSC
16 9 3 4 24–16 +8 30
4. Eintracht Frankfurt 16 8 5 3 22–12 +10 29
5. Hoffenheim 16 6 10 28–17 +11 28
6. Borussia Dortmund 16 7 6 3 35–19 +16 27
7. 1. FC Köln 16 6 7 3 21–15 +6 25
8. Freiburg 16 7 2 7 21–27 –6 23
9. Bayer Leverkusen 16 6 3 7 23–24 –1 21
10. Mainz 16 6 2 8 26–30 –4 20
11. Schalke 16 5 3 8 20–19 +1 18
12. Augsburg 16 4 6 6 13–17 –4 18
13. Wolfsburg 16 4 4 8 15–24 –9 16
14. Mönchengladbach 16 4 4 8 15–25 –10 16
15. Werder Bremen 16 4 4 8 20–34 –14 16
16. Hamburg 16 3 4 9 14–31 –17 13
17. Ingolstadt 16 3 3 10 14–27 –13 12
18. Darmstadt 16 2 2 12 11–30 –19 8

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik