Bayern: Nem izgatom magam miatta - Ribéry Platininek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.11. 10:36
Michel Platini, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke ugyan néhány napja gyakorlatilag  megfenyegette, úgy tűnik, hogy a szavak nem különösebben hoztak szívbajt Franck Ribéryre, a Bayern München támadójára, aki megerősítette: a jövőben sem kíván a francia válogatott rendelkezésére állni.

A franciák középpályása nemrég úgy fogalmazott, nem kíván többet pályára lépni a nemzeti együttesben, amire Platini úgy reagált: ha nemet mond, eltiltással is sújtható.

„Megegyeztünk a szövetségi kapitánnyal, Didier Deschamps-pal, hogy a jövőben teljesen csak a Bayern Münchenre koncentrálok, ezért nem változtatok a döntésemen – nyilatkozta Ribéry a Die Welt című magazinnak, Platini szavaira pedig csak annyit reagált: – Ez politika, amely nem rólam szól. Nem izgatom magam miatta.”

Megszólalt az ügyben Karl-Heinz Rummenigge is, aki szerint Platini tévedett, amikor azt mondta, Ribéry visszautasította a meghívót. „Nem is kapott meghívót! Minden rendben van és FIFA-kompatibilis” – jelentette ki a Bayernt működtető ügyvezető társaság elnöke. Rummenigge ezzel arra utalt, hogy gyakorlatilag jogtalan Platini fenyegetése, hiszen Ribéry a gyakorlatban nem mondott nemet a meghívóra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik