Bayern München: Uli Hoeness maradhat a klub elnöke

MTI MTIMTI MTI
2013.05.06. 20:22
null
Hoenessnek nem került az elnöki székébe, hogy külföldre<br />menekítette a pénzét (Fotó: Reuters)
Uli Hoeness maradhat a Bayern München elnöke, miután az egyesület igazgatótanácsa úgy döntött, továbbra is bizalmat ad a sportvezetőnek, aki adókerülés miatt nemrég önfeljelentést tett, ebből kifolyólag pedig vizsgálat indult vele szemben.

A klub hétfői közleménye szerint hosszú és részletes tanácskozás előzte meg a döntést, végül azonban egyhangúlag Hoeness mellé állt az igazgatótanács.

A közlemény leszögezi, a Bayernnél jelenleg csak a Borussia Dortmund elleni, május 25-én a londoni Wembley Stadionban sorra kerülő Bajnokok Ligája-döntőre, illetve a Stuttgart elleni, június elsejei Német Kupa-döntőre akarnak összepontosítani.

Szakértők szerint Uli Hoeness annak hatására dönthetett az önfeljelentés mellett, hogy a német törvényhozásban elbukott az adóelkerülés elleni küzdelemről szóló német-svájci egyezmény, amely egy különadó kivetését irányozta elő egy anonim eljárás keretében.

Ennek révén a pénzüket Svájcba menekítő németeknek nem kellett volna felfedniük kilétüket, és legalizálhatták volna a megtakarításukat a különadó megfizetésével.

Az egyezmény azonban a német baloldal ellenállása miatt tavaly év végén meghiúsult, azóta pedig számos eljárás indult adócsalás gyanúja miatt svájci bankok német ügyfeleire vonatkozó adatok alapján.

Legfrissebb hírek

„Felesleges ajánlatot tenniük” – a Bayern elnöke üzent a Real Madridnak Olise kapcsán

Német labdarúgás
2 órája

Máris sorsoltak: a Bayern München a harmadosztály bajnokával kezd a Német Kupában

Német labdarúgás
2026.06.06. 19:32

Xabi Alonso után újra spanyol edzője lesz a Leverkusennek – hivatalos

Német labdarúgás
2026.06.04. 13:42

A PSG-t öt, az Arsenalt három játékos képviseli a BL-idény álomcsapatában

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 18:34

A visszatérő Adi Hütter az Eintracht Frankfurt új vezetőedzője

Német labdarúgás
2026.05.31. 13:26

Magyaros nyolcaddöntő, kilencgólos meccsek, és őrült elődöntő – a BL-idény tíz legérdekesebb mérkőzése

Bajnokok Ligája
2026.05.29. 17:46

653 gól, 623 sárga lap, jubileumok, klubrekordokok és egy kapusgól – a BL-idény számokban

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 12:44

A Wolfsburg a játékvezető felelősségét is felvetette a kiesés után

Német labdarúgás
2026.05.26. 09:34
Ezek is érdekelhetik