Átigazolás: Hajnal 800 ezer euró körüli összegért távozhat Dortmundból

Vágólapra másolva!
2010.08.30. 08:46
A Ruhr Nachrichten német lap beszámolója szerint Németországban meglepetést keltett, hogy Hajnal Tamás bekerült a Dortmund tegnapi Stuttgart elleni bajnokiján a csapat keretébe. Az együttes sportigazgatója Michael Zorc elmondta, jelenleg 55 százalék esélyt lát arra, hogy a középpályás távozik, a hírek szerint 800 ezer euró körül mozog a kivásárlási ára.

Németországban a bajnokság kezdete óta téma a Dortmund magyar labdarúgójának esetleges átigazolása. A Hannoverrel, a Schalkéval és a Stuttgarttal is hírbe hozott játékos a hétközi Európa-liga-meccsel ellentétben tegnap szerepelt a Dortmund bajnoki keretében, ám lehetőséghez nem jutott a Stuttgart elleni meccsen.a Stuttgart elleni meccsen.

Michael Zorc klubigazgató a Ruhr Nachrichtennek elmondta, múlt héten időt hagytak Hajnalnak, hogy rendezze a személyes ügyeit (azt nem fejtette ki a sportvezető, hogy mit ért ezalatt), de egyelőre nem történt előrelépés.

Még minden nyitott az ügyben, 55 százalék az esélye annak, hogy távozik, de egyelőre nem tudok konkrétumról beszámolni" – mondta Zorc, aki hozzátette, a német sajtóban első számú kérőként emlegetett Hannovertől még nem kaptak konkrét ajánlatot.

Sajtóhírek szerint a középpályás nyolcszázezer euró körüli összegért távozhat.

A Ruhr Nachrichten hozzáteszi, Hajnal a héten a magyar válogatottal készül a közelgő Eb-selejtezőkre, a kérdés csak az, melyik csapathoz csatlakozik a válogatott meccsei után...

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik