A Dortmund Vargáékat, a Bayern a Nürnberget tömte ki

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.13. 17:26
null
Lewandowski magához képest halovány volt, ám így is szerzett egy gólt (Fotó: Action Images)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 29. fordulójának szombati játéknapján a Stieber Zoltánt sérülés miatt nélkülöző, ám Varga Józsefet egy félidőn át a soraiban tudó Greuther Fürth kiütéses, 6–1-es vereséget szenvedett a Borussia Dortmundtól. A bajnoki címét az előző fordulóban bebiztosító Bayern München tartalékos összeállításban is simán legyőzte a Nürnberget, a Szalai Ádámot végig a soraiban tudó Mainz kikapott a Hamburgtól, míg a Wolfsburg a Hoffenheimmel, a Düsseldorf pedig a Werder Bremennel játszott négygólos döntetlent.

GREUTHER FÜRTH–BORUSSIA DORTMUND

A hazai csapatban Stieber Zoltán sérülése miatt továbbra sem volt kerettag, míg Varga József a védelem jobb oldalán kapott lehetőséget. Érdekesség, hogy a korábbi debreceni játékos klubcsapataiban még sosem játszott jobbhátvédet, csak a magyar válogatottban. A látottak alapján pedig elmondható, hogy rossz döntés volt edzőjétől pont a Dortmund ellen – amely egyébként nem tartalékolt – bevetni a hátvédsorban Vargát.

A 12. percben Mario Götze vezette rá a labdát a magyar játékosra, majd néhány csel után a lábai között a rövid sarokba lőtt, 0–1.

Három perccel később az első gól szerzője kényszerítőzött Lewandowskival a hazai tizenhatos előterében, majd a visszakapott a labdát az alapvonal középre passzolta, ott pedig az érkező Ilkay Gündogan közelről a kapuba helyezett, 0–2.

A 29. percben ismét a Dortmund bal oldala volt aktív, a tizenhatoson belül némi szerencsével Götze elé pattant a labda, aki középre fejelt, Jakub Blaszczykowski pedig két méterről csukafejessel szerzett gólt, a mozdulat során kis híján megsérült, 0–3.

A 33. percben „kipróbálták” a jobb oldalukat is a vendégek, és örömmel konstatálhatták, hogy az is jól működik. Blaszczykowski középre passzolt labdáját Gündogan hajsszálpontosan lőtte a bal alsó sarokba, 0–4.

Az első félidő legszebb gólja azonban még hátra volt. Götze játszott Kevin Grosskreutzhoz, aki azonnal visszapasszolt társához, ő pedig Vargát is maga mögött hagyva addig tologatta befelé a labdát, amíg lövőhelyzethez nem jutott, végül 16 méterről kilőtte a jobb alsót, 0–5, félidő!

A szünetben Jürgen Klopp alighanem megsajnálta a Fürthöt, hiszen lehozta a pályáról Mario Götzét, akit Leonardo Bittencourt váltott. A hazaiaknál sajnálatos, de cseppet sem meglepő módon Varga József számára is véget ért a mérkőzés 45 percnyi játék után.

A második játékrészben már takaréklángon égett a Dortmund, Götze után Sebastian Kehl és Gündogan is elhagyta a pályát, így fordulhatott elő, hogy a 71. percben a Fürth megszerezte a becsületgólt: Thomas Pledl és Edgar Prib összjátékának végén utóbbi szépen ellőtte a labdát Roman Weidenfeller mellett, 1–5.

Azt a „luxust” azonban nem engedte meg magának a Dortmund, hogy a második félidőt „lehozza” szerzett gól nélkül. A 81. percben Blszczykowski viharzott el a jobb szélen, laposan középre lőtt labdáját Robert Lewandowski tessékelte a kapuba, 1–6.

BAYERN MÜNCHEN–NÜRNBERG

A bajorok – a játékoskeretükhöz képest – tartalákos összeállításban léptek pályára, hiszen az alapemberek közül Manuel Neuer, David Alaba, Dante, Mario Mandzukic, Javi Martínez és Arjen Robben is csak a kispadon foglalt helyet, továbbá hiányzott Bastian Schweinsteuger és Toni Kroos.

Ennek ellenére ezen a találkozón sem sokáig férhetett kétség a győztes kilétéhez. A 7. percben a szöglet utáni lecsorgó labdát Jerome Boateng ballal, 13 méterről, félfordulatból lőtte a vendégek kapujába, 1–0.

A 17. percben az imént még gólt szerző német válogatott védő ezúttal az előkészítő szerepében jeleskedett, kiugratását követően Mario Gomez lőtt a bal alsó sarokba, 2–0.

A 24. percben Claudio Pizarro passzát Rafinha váltotta gólra. A brazil jobbhátvéd végigkísérte a támadást, majd a perui csatártól kapott labdát éles szögből a rövid sarokba lőtte, 3–0.

A második félidő elején a vendégek Timmy Simons révén tizenegyest hibáztak, ezt az 56. percben újabb góllal bosszulta meg a Bayern. Franck Ribéry szögletét Xherdan Shaqiri levette, majd egy igazítás után szépen „visszahúzta” a labdát a kapu bal oldalába, 4–0.


A játéknap többi mérkőzésén a Szalai Ádámot végig a soraiban tudó Mainz hazai pályán szenvedett 2–1-es vereséget a Hamburgtól, a Hoffenheim pontot rabolt Wolfsburgból, míg a Düsseldorf hiába szerzett mindkét félidő elején egy-egy gólt, csak 2–2-re végzett a Werder Bremen ellen.

MAINZ–HAMBURG 1–2

BUNDESLIGA
29. FORDULÓ

Bayern München–Nürnberg 4–0
(J. Boateng 5., Gómez 17., Rafinha 24., Shaqiri 56.)
DüsseldorfWerder Bremen 2–2
(Reisinger 2., 48., ill. Junuzovic 16., Latka 70. – öngól)
Greuther FürthBorussia Dortmund 1–6
(Prib 71., ill. Götze 12., 45., Gündogan 15., 33., Blaszczykowski 29., Lewandowski 81.)
Mainz–Hamburg 1–2
(Parker 86., ill. Szon Hung Min 61., 81.)
Wolfsburg–Hoffenheim 2–2
(Arnold 13., Naldo 86., ill. Salihovic 35. – 11-esből, Beck 63.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Bayern München 29 25 3 1 83–13 +70 78
2. Borussia Dortmund 29 17 7 5 72–35 +37 58
3. Bayer Leverkusen 29 14 8 7 53–38 +15 50
4. Schalke 29 13 7 9 50–45 +5 46
5. Freiburg 29 12 9 8 39–34 +5 45
6. Eintracht Frankfurt 28 12 6 10 42–40 +2 42
7. Mönchengladbach 28 10 11 7 36–37 –1 41
8. Hamburg 29 12 5 12 34–45 –11 41
9. Mainz 29 10 9 10 36–34 +2 39
10. Hannover 29 11 5 13 50–48 +2 38
11. Nürnberg 29 9 11 9 33–39 –6 38
12. Wolfsburg 29 8 10 11 35–45 –10 34
13. VfB Stuttgart 28 9 6 13 29–46 –17 33
14. Werder Bremen 29 8 8 13 45–56 –11 32
15. Fortuna Düsseldorf 29 7 9 13 35–45 –10 30
16. Augsburg 28 5 9 14 25–44 –19 24
17. Hoffenheim 29 6 6 17 34–54 –20 24
18. Greuther Fürth 29 2 9 18 19–52 –33 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik