DVTK: technikai okokból csúszik az új vezetőedző bemutatása

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.09. 08:46
Habár a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK sportigazgatója, Benczés Miklós csütörtökre, azaz a mai napra ígérte az új vezetőedző bemutatását, a klub hivatalos közleményt adott ki: a meghirdetett sajtótájékoztatóra technikai okok miatt hétfőn kerül sor.

Mint azt korábban megírtuk, Benczés Miklós mára ígérte Horváth Ferenc utódjának bemutatását, azonban a DVTK sajtóosztálya az alábbi közleményt adta ki:

„A csütörtöki napra meghirdetett sajtótájékoztatónk rajtunk kívül álló technikai okok miatt elmarad, terveink szerint hétfőn kerül majd rá sor. A pontos új időpontról természetesen hamarosan tájékoztatom majd Önöket.”Mint azt korábban megírtuk, Benczés Miklós mára ígérte Horváth Ferenc utódjának bemutatását, azonban a DVTK sajtóosztálya az alábbi közleményt adta ki:

„A csütörtöki napra meghirdetett sajtótájékoztatónk rajtunk kívül álló technikai okok miatt elmarad, terveink szerint hétfőn kerül majd rá sor. A pontos új időpontról természetesen hamarosan tájékoztatom majd Önöket.”

Mint arról korábban már beszámoltunk: a poszt első számú várományosa Bódog Tamás, a Bröndby magyar pályaedzője. Érkezéséig a csapatot ideiglenesen Vitelki Zoltán irányítja megbízott vezetőedzőként. A pályaedző első meccse a debreceni vereség volt (3–0 a hazaiaknak), míg a második fellépésére a Videoton vendégeként kerül sor.

A diósgyőri klubvezetés nem kommentálta a Bódoggal kapcsolatos híreket, az ügyvezető válasza azonban sok mindent elárul ebben a kérdésben.

„Várjuk meg a sajtótájékoztatót, de annyit elárulhatok, nem keresgéltek teljesen rossz helyen” – fogalmazott Szabó Tamás a Nemzeti Sportnak.

Az ügyvezető elmondta még: a bajnokság előtt az volt a célkitűzésük, hogy a DVTK-nak a középmezőnyben kell végeznie.

„Az ötödik hely megszerzése reális elvárás a csapattal szemben. Az események másként alakultak, így a mi életünk most sajnos katasztrófa-forgatókönyv szerint zajlik. Borzalmas érzés szembesülni a statisztikánkkal, az eredményeinkkel, a szereplésünkkel. Senki sem gondolta volna Miskolcon, hogy tavasszal három bajnokiból hármat elveszítünk. A nyáron, amikor Egervári Sándor váratlanul távozott tőlünk, úgy véltük, Horváth Ferenc személyében olyan magyar edzőt találtunk, aki képes a minőségi munka elvégzésére, a Diósgyőrhöz méltó eredmények elérésére, a szurkolóink által támasztott követelmények, vágyak megvalósítására. Az, hogy csak az ország legjobb tíz csapata maradhat az élvonalban, óriási kihívást jelent, teljesen más, mint amikor a tizennegyedik hely is az első osztályú tagság megőrzését jelentette.”

Szabó Tamás meg van győződve arról: a DVTK nem esik ki az NB I-ből.

„Ez a keret képes lesz ezt kiharcolni! A hátterünk biztos, a körülményeink kifogástalanok, a keretünk erős. Még úgy is, hogy Elek Ákos Kazahsztánba igazolt. Az együttes meghatározó játékosáról mondtunk le – kényszerből. Elek Ákos jelezte, hogy menni akar, nagyon kedvező ajánlatot kapott, és mivel ez a szerződésébe foglalt lehetőség volt számára, nem gördíthettünk akadályt a távozása elé. Sok sikert kívánunk neki Kazahsztánban, de nélküle is ki kell harcolnunk a bent maradást, ennyivel tartozunk a városnak, a szurkolóinknak.”

EDZŐVÁLTÁSOK A 2016–2017-ES SZEZONBAN
2016. július 27.DVSC
Kondás Elemér helyett ideiglenesen Herczeg András.
2016. augusztus 8.
DVSC
Herczeg András helyett Leonel Pontes (portugál).
2016. december 19.
MTK
Teodoru Vaszilisz helyett Tamási Zsolt.
2016. december 22.
Mezőkövesd
Pintér Attila bejelentette távozását.
2016. december 27.
Mezőkövesd
Bejelentették Tomiszlav Szivics érkezését.
2017. március 3.
DVTK
Horváth Ferenc helyett ideiglenesen Vitelki Zoltán.
NB I, 2016–2017, 23. FORDULÓ
MÁRCIUS 11., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
15.30: Videoton–DVTK
Felcsút, Pancho Aréna
15.30: DVSC–Paks
Debrecen, Nagyerdei Stadion
15.30: MTK Budapest–Vasas
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
15.30: Mezőkövesd–GyirmótMezőkövesd, Városi Stadion
18.00: Ferencváros–Haladás
Budapest, Groupama Aréna
18.00: Újpest–Bp. Honvéd
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 22 12 5 5 47–20 +27 41
2. Budapest Honvéd 22 12 4 6 35–21 +14 40
3. Vasas FC 21 11 5 5 33–19 +14 38
4. Ferencvárosi TC 22 9 8 5 35–27 +8 35
5. Mezőkövesd Zsóry FC 22 8 6 8 24–29 –5 30
6. Újpest FC 22 7 9 6 33–32 +1 30
7. Paksi FC 22 7 9 6 25–25 0 30
8. Szombathelyi Haladás 21 8 5 8 24–26 –2 29
9. Debreceni VSC 22 6 6 10 23–27 –4 24
10. MTK Budapest 22 5 8 9 17–27 –10 23
11. Diósgyőri VTK 22 6 3 13 26–45 –19 21
12. Gyirmót FC Győr 22 3 6 13 10–34 –24 15

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik