Nemzetisport.hu 2010.07.26 00:11 Frissítve: 2013.11.08 01:02

Lorenzo győzött, de Rossi is hős

A spanyol Jorge Lorenzo nyerte meg a Laguna Seca-i gyorsaságimotoros-világbajnokság „királykategóriájának” futamát. Valentino Rossi nagy bravúrt végrehajtva sérülten is felmankózhatott a dobogóra, miután Casey Stoner mögött a harmadik helyen ért célba.

Jorge Lorenzo újabb győzelmével nagy előnnyel vezeti a világbajnokságot (fotók: Action Images – archív)

 

Izgalmasan kezdődött a futam, hiszen Jorge Lorenzo nem kapta el a legjobban a rajtot, míg Dani Pedrosa elképesztően startolt, és a 4. helyről egészen az élre spriccelt.

Rossi sérülten is dobogós

Lorenzo az első kanyar után visszaesett, de hamar sikerült visszazárkóznia. A verseny elején az összetett éllovasa és Casey Stoner volt a leggyorsabb, utóbbi hamar át is adta a múltnak Laguna Seca-i pályacsúcsot.

Az ausztrál azonban hibázott az egyik kanyarnál, így Lorenzo különösebb harc nélkül tudott felzárkózni a második helyre, és kezdhette meg Pedrosa üldözését, s került hozzá mind közelebb.

A 12. körben pedig Pedrosa – talán érezve maga mögött a nyomást – az egyik balos kanyar előtt hibázott, és vezető helyről kicsúszott, nem is tudta folytatni a versenyt. Jorge Lorenzo így átvette a vezetést, mögötte pedig Stoner, Andrea Dovizioso, Rossi, Nicky Hayden és Ben Spies volt a sorrend.

Spies remek iramot futott, ám épp amikor megközelítette volna a dobogósokat, hibázott, így végül meg kellett elégednie a hatodik hellyel. Nem úgy Rossi, aki öt körrel a vége előtt teljesen felzárkózott Doviziosóra, és a célegyenes végén meg is előzte, majd nagy küzdelemben meg is őrizte a harmadik helyét.

Lorenzo szezonbeli hatodik elsőségét gyűjtötte be, de Rossi tette is megsüvegelendő, hiszen hét héttel lábtörését követően állhatott a dobogón. Talán az amerikai szervezők is az ő teljesítménye előtt tisztelegtek, amikor a spanyol himnusz helyett az olasz kezdték el először játszani a díjátadó ceremónián...

„A rajtnál többen megelőztek, de igyekeztem gyorsan összeszedni magamat, a hibák szerencsére megkönnyítették a dolgomat, így az élen tudtam végezni" – foglalta össze a versenyt Lorenzo.

„A sachsenringi verseny után úgy gondoltam, megpróbálok itt a dobogón végezni, de nagyon-nagyon kemény volt a futam. Dani hibája után éreztem először, hogy lehet esélyem a harmadik helyre, és a hajrában sikerült is megelőznöm Doviziosót. Különösen fontos számomra az a mai siker" – mondta Rossi.

 

 

MOTOGP
 AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK NAGYDÍJA, LAGUNA SECA
1. Jorge LORENZO spanyol Yamaha 43:54.873
2. Casey STONER ausztrál Ducati +3.517
3. Valentino ROSSI olasz Yamaha +13.420
4. Andrea DOVIZIOSO olasz Honda +14.188
5. Nicky HAYDEN amerikai Ducati +14.601
6. Ben SPIES amerikai Yamaha +19.037
7. Colin EDWARDS amerikai Yamaha +40.721
8. Marco MELANDRI olasz Honda +47.219
9. Mika KALLIO finn Ducati +52.813
10. Loris CAPIROSSI olasz Suzuki +52.814
11. Roger Lee HAYDEN amerikai Honda +1'14.089
12. Alex DE ANGELIS San Marinó-i Honda +1'14.666
NEM ÉRTEK CÉLBA
     
  Aleix ESPARGARÓ spanyol Ducati 4 kör
  Marco SIMONCELLI olasz Honda 14 kör
  Dani PEDROSA spanyol Honda 21 kör
  Héctor BARBERA spanyol Ducati 29 kör
  Álvaro BAUTISTA spanyol Suzuki 30 kör
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. J. Lorenzo 210
2. D. Pedrosa 138
3. A. Dovizioso 115
4. C. Stoner 103
5. V. Rossi 90
6. N. Hayden 89
2012.05.06 18:35:04

Moto GP

Az ausztrál a királykategóriában, a német a Moto3-ban győzte le legnagyobb riválisát.

2012.04.29 17:51:09

Moto GP

Kicsúszások és sérülések Moto3-ban, hamarabb leintett verseny Moto2-ben, és nagy párharcok a „nagyoknál”.

2012.04.10 12:21:25

Moto GP

A katari idénynyitón a 10. helyen célba érő kilencszeres világbajnok elkeseredett.

2012.04.08 22:15:34

Moto GP

Márquez nyerte az idénynyitót a Moto 2-ben, a Moto 3-ban a tavalyi bronzérmes diadalmaskodott.