2009. 05. 14.
- Utolsó módosítás:
- 2012-01-25 02:59:34
Az Asparral szerződést bontó Talmácsi Gábor nem indul Le Mans-ban!
A magyar motoros és menedzsmentje kényszerhelyzetbe került, melynek hatására, elsősorban Talmácsi Gábor érdekeit szem előtt tartva, kénytelen volt kezdeményezni a Jorge Martínez cégével kötött kétéves szerződés felbontását.

Le Mans-ban biztosan nem indul Talmácsi Gábor
TALMÁCSI GÁBOR NYILATKOZATA
„Az életem a versenyzés. Azonban elérkeztünk arra a pontra, amikor kénytelenek voltunk átértékelni, mérlegelni a helyzetet. Katar óta folyamatos rajtam a nyomás emiatt, és nagyon nehéz 250 km/h-val száguldani a pályán úgy, hogy az ember tudatalattijában ilyen dolgok vonják el a figyelmet, a kellő koncentrációt. Nem tudom, mit hoz a jövő, de ennél az állapotnál csak jobb lehet.”
Az ok többrétű:
– a második motor hiánya,
– a média-képviseleti jogok egyoldalú megváltoztatása
A 2009. március 31-i sajtótájékoztatón, amelyet a Balatonring Team szervezett, még úgy tűnt, megoldódik a második motorral kapcsolatos probléma, hiszen a csapat új támogatóival – Grupo Milton, Logistic Land – közösen Jorge Martínez ígéretet tett arra, hogy a szponzorpénzből fedezni tudja a hiányzó forrásokat, és a jerezi versenyen már Talma rendelkezésére áll a második motor.
De nem történt változás a Jerezi GP-re sem. Minden úgy volt, mint Katarban, mint Motegiben: egy motor, minimális alkatrészekkel. Az ígéretek ígéretek maradtak.
Ezenkívül a menedzsment tudta és beleegyezése nélkül a Talmácsi Gábor média-képviseletéhez fűződő jogok egyoldalúan megváltoztatásra kerültek, és minderről a médiát is (félre)tájékoztatták.
Ezt követően, valamint azt a tényt figyelembe véve, hogy hiábavalóak voltak a korábbi kompromisszumot elősegítő javaslataink, hétfőn éltünk a szerződés által biztosított egyoldalú szerződésfelmondási jogunkkal.
Ezután a Balatonring Team kedden este kiküldött egy hírlevelet Talmácsi Gábor nyilatkozatával, amelyről a magyar versenyző nem is tudott, a nyilatkozat nem tőle származik, illetve Talmácsi Gábor indulását tényként kezeli, holott a magyar motoros nem indul a Le Mans-i versenyen, és ezzel a csapata is tisztában van.
Talmácsi Gábor és menedzsmentje 2009. május 15-én 11 órától rendkívüli sajtótájékoztatót tart Budapesten, ahol kiderülhet, hogy hogyan alakul világbajnok versenyzőnk sorsa.
MARTÍNEZ NEM ÉRTI
| „Példa nélküli Talmácsi Gábor egyoldalú szerződésbontása” – nyilatkozta az MTI-nek a motorsportban 28 éve dolgozó Jorge Martínez csapatfőnök. |
| „Érthetetlen és felfoghatatlan a döntés, mivel Gábor gyári motort kapott a csapattól, és ő igazolta a tehetségét, hiszen nagyszerű eredményeket ért el vele az évek folyamán. Mindig is tökéletes volt a viszonyom vele, ezért remélem, sikerül beszélnünk, melynek során tisztázzuk a helyzetet és folytatódik az eddig kölcsönösen gyümölcsöző kapcsolat” – mondta Martínez. |
| A csapatfőnök hozzátette, ugyanakkor nem tudnak szó nélkül elmenni a történtek mellett, melynek lesznek következményei. Az üggyel kapcsolatban nemzetközi sajtótájékoztatót tart az istálló pénteken 11 órától Le Mans-ban. |
| A 250 kcm-esek között szereplő Talmácsi Gábor és menedzsmentje csütörtökön jelentette be, nem indul a gyorsaságimotoros-világbajnokság vasárnapi Francia Nagydíján, Le Mans-ban. Ennek oka a második motor hiánya és a médiaképviseleti jogok egyoldalú megváltoztatása volt. Martínez ezekre pénteki sajtótájékoztatóján kíván reagálni részletesen, s ott árulja el az istálló várható lépéseit is. MTI |
STEFANO FAVARO NYILATKOZATA
„A 2007-es vb-szezon óta vagyunk kapcsolatban Jorge Martínez alakulatával, és továbbra is úgy tartom, hogy a legjobb döntések egyike volt, amikor aláírtuk az Aspar Teammel a szerződést. A problémák akkor kezdődtek, amikor a szezon legelején kiderült, hogy még sincs második motor. Majd úgy tűnt, megoldódik a második motorral kapcsolatos probléma, hiszen a csapat új támogatóival – Grupo Milton, Logistic Land – közösen Martinez úr ígéretet tett arra, hogy a szponzorpénzből fedezni tudja a hiányzó forrásokat, és a jerezi versenyen már Talma rendelkezésére áll a második motor. De nem történt semmi, majd az engedélyünk nélkül egyszer csak harmadik félhez kerültek olyan jogok, amelyek évek óta a Faster Management kizárólagos jogai, holott az Aspar Teammel kötött szerződésünk értelmében az érintett feleknek újra kellett volna tárgyalniuk egy újonnan megkötendő szerződés feltételeit. Gáborral közösen úgy döntöttünk, hogy felmondjuk a szerződésünket, és próbálunk másik megoldást találni a folytatásra. Gábor meglévő partnerei, élükön főszponzorunkkal, a Mollal, továbbá a T-Mobile, a Henkel Magyarország, a Dreher Sörgyárak, biztosítottak bennünket támogatásukról.”
A MOL KÖZLEMÉNYE
| „A MOL sajnálattal és megdöbbenéssel értesült arról, hogy Talmácsi Gábor illetve az őt képviselő menedzsment és a versenyzési feltételeket biztosító Aspar Team között kialakult feszültségek következtében a versenyző nem tud rajthoz állni a Francia Nagydíjon Le Mans-ban a MotoGP 250cc május 17-i futamán. |
| A MOL 2006 óta Talmácsi Gábor legnagyobb egyéni támogatója. A versenyző és a vállalat közötti kapcsolat az elmúlt három évben harmonikus és kiegyensúlyozott volt, az érdekeltek kölcsönös megelégedésére szolgált. Büszkék vagyunk arra, hogy segíthettük Talmácsi pályafutását, örülünk, hogy Gábor sikereivel mindannyiunk számára értéket teremtett, példát adott. A MOL a sportközvéleménnyel együtt aggodalommal figyeli a vállalat hatáskörén kívül eső eseményeket. A szurkolókkal együtt reménykedünk, hogy Talmácsi Gábor helyzete a lehető legrövidebb időn belül rendeződik, talál egy megfelelő csapatot, tovább versenyez és folytatja ígéretes pályafutását. Ehhez a MOL az elmúlt évekkel azonos kiemelt feltételek biztosításával most és a jövőben is minden segítséget megad egyéni támogatottjának.” |
Forrás: nyomtatott
Hirdetés
Még senki sem szólt hozzá. Legyen Ön az első!
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 07:02 NHL: már 18-nál tart a Detroit Red Wings hazai győzelmi sorozata
- 06:49 NBA: az Orlando tripláival és Howard remeklésével legyőzte a Miamit
- 06:36 Tenisz: beperli szüleit az adósságokkal küzdő Arantxa Sánchez Vicario
- 06:31 Szocsi 2014: tetszik a férfimezőnynek az olimpiai lesiklópálya
- 00:31 Férfi vízilabda BL: a két Varga három gólt dobott, Kásás debütált
- 00:05 NS: min bosszankodik Csertői Aurél, hogyan fogadkozik Kabát Péter? - csütörtök
- 00:01 Férfi kosárlabda Euroliga: a Real Madrid nagy verést kapott Bilbaóban
- 23:42 Eurofoci: Horváthék hat gólt kaptak, Alvesék nyolcat szereztek
- 23:27 Videó: nézze meg Cesc Fabregas és Xavi kupadöntőt érő gólját!
- 23:19 FA-kupa: a Sunderland megdolgozott az Arsenal elleni párharcért
- 23:12 Videó: Cáceres pazar tekerésével nyert a Juventus a Milan otthonában
- 23:08 Francia Kupa: a címvédő Lille már a nyolcaddöntőben elvérzett
- 22:54 Király-kupa: döntős a Barcelona, esélyt sem adott a Valenciának
- 22:40 Olasz Kupa: a Juventus Cáceres két góljával nyert a Milan otthonában
- 22:33 Videó: csúnyán becsapták a magyar védőt a holland bajnokin
- Kupadöntős a Barcelona, esélyt sem adott a Valenciának
- Capello lemondott az angol kapitányi posztról
- Cáceres duplájával Juve-siker a San Siróban
- A Szeged-Beton kiejtette az egrieket
- Hajnalék elütésével a Bayern is elődöntős
- Férfi vízilabda BL: a két Varga három gólt dobott, Kásás debütált
- Videó: nézze meg Cesc Fabregas és Xavi kupadöntőt érő gólját!
- Eurofoci: Horváthék hat gólt kaptak, Alvesék nyolcat szereztek
- Szabadon igazolhatók a sereghajtó ZTE futballistái?
- Adrianót bezárták a szállodai szobába, nehogy mértéktelenül egyen
- FA-kupa: a Sunderland megdolgozott az Arsenal elleni párharcért
- Videó: Cáceres pazar tekerésével nyert a Juventus a Milan otthonában
- Elefántcsontpart-Zambia a döntőben!
- Női kézilabda: a szezon végéig Konkoly irányítja a fehérvári csapatot
- Schumacher az élen búcsúzott tavalyi Mercedesétől
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Store Manager
Tiamat Consulting
ASP.NET fejlesztő
SDA Stúdió Kft.
Időszakos recepciós
Adecco Kft.
Vezető belső ellenőr
K&H Biztosító Zrt.
Folyamatmérnök
Adecco Kft.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés







