Talmácsi a hetedik helyen fejezte be a jerezi futamot, Tóth a 16. lett

nyomtatott - 2009.05.03. Utolsó módosítás: 2011.10.26 02:44:29

Talmácsi Gábor a 7., Tóth Imre pedig a 16. helyen végzett a a gyorsaságimotoros-világbajnokság Spanyol Nagydíján a negyedliteres géposztályban. A versenyt a japán Aojama Hirosi nyerte meg a spanyol Álvaro Bautista és az olasz Marco Simoncelli előtt.

Talmácsi (középen) kilenc pontot szerzett
Fotó: Reuters (archív)
Talmácsi (középen) kilenc pontot szerzett

Nem kapta el túl jól a rajtot a tizedik helyről induló Talmácsi Gábor, így két-három pozíciót visszacsúszott, de az első kör végére már újra az első tízben volt, Tóth Imre pedig a 18. helyen haladt ekkor.

Talmácsi a gyenge kezdés után lassan, de biztosan elkezdett előrelépegetni, azonban az már hamar látszott, hogy az élen haladó négyest (Marco Simoncelli, Aojama Hirosi, Álvaro Bautista, Héctor Barbera) nem nagyon lehet majd utolérni.

Talmácsi a hetedik-nyolcadik pozíció környékén motorozott két korábbi 125 köbcentis világbajnok, Mike Di Meglio és Thomas Lüthi társaságában. Előbbi egy hibát követően majdnem elesett, és bár végül állva maradt, Talmácsi valamennyire le tudta szakítani, feljőve a hatodik helyre.

SMITH ELSŐ FUTAMGYŐZELME

A 125 köbcentisek között Bradley Smith nyert – ezzel a brit az első futamgyőzelmét könyvelhette el, ráadásul éppen az 50. versenyén. A második és a harmadik helyen két spanyol végzett, Sergio Gadea, illetve Marc Márquez személyében.
Az élen állók folyamatosan előzgették egymást, Talmácsi pedig Mattia Pasini, Lüthi és a felzárkózó Roberto Locatelli között robogott.

A végén a hazai pályán versenyző Bautista és Aojama száguldott az első két helyen, s kettejük közül végül a japán futott be elsőként, Bautista lett a második, míg Simoncelli a harmadik.

A dobogósok és Talmácsi közé Barbera, Lüthi és Pasini furakodott be, így világbajnokunk hetedikként végzett, Tóth Imre pedig a 16. lett, így ő ezúttal nem szerzett pontot.

GYORSASÁGIMOTOROS-VB, 250 KCM

SPANYOL NAGYDÍJ, VÉGEREDMÉNY
1. AOJAMA Hirosi japán Scot Racing Team 250cc Honda 45'08.805 152.832
2. Álvaro BAUTISTA spanyol Mapfre Aspar Team Aprilia 45'08.937 152.824 0.132 mp hátrány
3. Marco SIMONCELLI olasz Metis Gilera Gilera 45'11.511 152.679 2.706
4. Héctor BARBERA spanyol Pepe World Team Aprilia 45'11.574 152.676 2.769
5. Thomas LÜTHI svájci Emmi - Caffe Latte Aprilia 45'26.751 151.826 17.946
6. Mattia PASINI olasz Team Toth Aprilia Aprilia 45'26.755 151.826 17.950
7. TALMÁCSI Gábor magyar Balatonring Team Aprilia 45'35.093 151.363 26.288
8. Jules CLUZEL francia Matteoni Racing Aprilia 45'35.277 151.353 26.472
9. Roberto LOCATELLI olasz Metis Gilera Gilera 45'36.451 151.288 27.646
10. Raffaele DE ROSA olasz Scot Racing Team 250cc Honda 45'41.174 151.027 32.369
11. Mike DI MEGLIO francia Mapfre Aspar Team 250cc Aprilia 45'41.422 151.013 32.617
12. TOMIZAVA Soja japán CIP Moto - GP250 Honda 45'43.046 150.924 34.241
13. Lukás PESEK cseh Auto Kelly - CP Aprilia 45'45.694 150.778 36.889
14. Héctor FAUBEL spanyol Valencia CF - Honda SAG Honda 45'46.042 150.759 37.237
15. Ratthapark WILAIROT thaiföldi Thai Honda PTT SAG Honda 46'25.591 148.619 1'16.786
16. TÓTH Imre magyar Team Toth Aprilia Aprilia 46'34.314 148.155 1'25.509
17. Bastien CHESAUX svájci Racing Team Germany Honda 45'17.952 146.459 1 kör
18. Aitor RODRÍGUEZ spanyol Milar - Juegos Lucky Aprilia 45'24.420 146.111 1 kör
19. Vlagyimir LEONOV orosz Viessmann Kiefer Racing Aprilia 45'45.476 144.991 1 kör
20. Valentin DEBISE francia CIP Moto - GP250 Honda 46'27.875 142.786 1 kör
KIESTEK
Axel PONS spanyol Pepe World Team Aprilia 39'34.811 4 kör
Ivan MAESTRO spanyol Milar - Juegos Lucky Aprilia 32'52.278 8 kör
Alex BALDOLINI olasz WTR San Marino Team Aprilia 17'59.444 16 kör
Alex DEBÓN spanyol Aeropuerto-Castello-Blusens Aprilia 15'50.963 17 kör
Karel ABRAHÁM cseh Cardion AB Motoracing Aprilia 5'24.344 23 kör
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Aojama H. 58 pont
2. Bautista 54
3. Barbera 43
4. Lüthi 29
5. Cluzel 28
6. Talmácsi Gábor 28
7. Pasini 26
8. Di Meglio 21
9. De Rosa 21
10. Simoncelli 16
11. Pesek 15
12. Locatelli 14
13. Tomizava 14
14. Debón 13
15. Aojama S. 10
16. Wilairot 9
17. Abrahám 7
18. Faubel 7
19. Tóth Imre 3
20. Kazuki 2
21. Leonov 1
22. Baldolini 1


GYORSASÁGIMOTOROS-VB, 125 KCM

SPANYOL NAGYDÍJ, VÉGEREDMÉNY
1. Bradley SMITH brit Bancaja Aspar Team 125cc Aprilia 41'49.556 145.931
2. Sergio GADEA spanyol Bancaja Aspar Team 125cc Aprilia 42'03.080 145.149 13.524 mp hátrány
3. Marc MÁRQUEZ spanyol Red Bull KTM Motosport KTM 42'03.109 145.148 13.553
4. Scott REDDING brit Blusens Aprilia Aprilia 42'03.807 145.107 14.251
5. Efrén VÁZQUEZ spanyol Derbi Racing Team Derbi 42'04.314 145.078 14.758
6. Sandro CORTESE német Ajo Interwetten Derbi 42'05.101 145.033 15.545
7. Pol ESPARGARÓ spanyol Derbi Racing Team Derbi 42'05.112 145.032 15.556
8. Danny WEBB brit Degraaf Grand Prix Aprilia 42'07.328 144.905 17.772
9. Dominique AEGERTER svájci Ajo Interwetten Derbi 42'08.516 144.837 18.960
10. Nicolás TEROL spanyol Jack & Jones Team Aprilia 42'08.609 144.832 19.053
11. Joan OLIVE spanyol Derbi Racing Team Derbi 42'22.036 144.067 32.480
12. Esteve RABAT spanyol Blusens Aprilia Aprilia 42'22.110 144.063 32.554
13. Johann ZARCO francia WTR San Marino Team Aprilia 42'22.934 144.016 33.378
14. Simone CORSI olasz Jack & Jones Team Aprilia 42'31.089 143.556 41.533
15. Cameron BEAUBIER amerikai Red Bull KTM Motosport KTM 42'33.999 143.392 44.443
16. NAKAGAMI Takaaki japán Ongetta Team I.S.P.A. Aprilia 42'34.294 143.375 44.738
17. Randy KRUMMENACHER svájci Degraaf Grand Prix Aprilia 42'34.490 143.364 44.934
18. Lorenzo ZANETTI olasz Ongetta Team I.S.P.A. Aprilia 42'34.533 143.362 44.977
19. Andrea IANNONE olasz Ongetta Team I.S.P.A. Aprilia 42'45.020 142.776 55.464
20. Lukás SEMBERA cseh Matteoni Racing Aprilia 42'54.870 142.230 1'05.314
21. Lorenzo SAVADORI olasz Fontana Racing Aprilia 42'56.976 142.114 1'07.420
22. Alberto MONCAYO spanyol Andalucia Aprilia Aprilia 43'06.381 141.597 1'16.825
23. Luis SALOM spanyol SAG-Castrol Honda 43'14.744 141.140 1'25.188
24. Jasper IWEMA holland Racing Team Germany Honda 43'18.459 140.939 1'28.903
25. Luca MARCONI olasz CBC Corse Aprilia 43'18.568 140.933 1'29.012
26. Borja MAESTRO spanyol Hune Racing Team-TMM Aprilia 42'28.798 137.437 1 kör
27. Jordi DALMAU spanyol SAG-Castrol Honda 42'31.602 137.286 1 kör
28. Eduard LÓPEZ spanyol TCR Competicion Aprilia 42'31.771 137.277 1 kör
KIESTEK
Jonas FOLGER német Ongetta Team I.S.P.A. Aprilia 38'23.166 2 kör
KOJAMA Tomojosi japán Loncin Racing Loncin 38'41.494 2 kör
Alexis MASBOU francia Loncin Racing Loncin 24'27.911 10 kör
Stefan BRADL német Viessmann Kiefer Racing Aprilia 14'47.290 15 kör
Julian SIMON spanyol Bancaja Aspar Team 125cc Aprilia 9'05.894 18 kör

A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Iannone 37.5 pont
2. Smith 36.5
3. Espargaró 31.5
4. Simon 30
5. Cortese 28
6. Márquez 27
7. Gadea 22
8. Bradl 17
9. Webb 16.5
10. Aegerter 16.5
11. Redding 14.5
12. Olive 14
13. Folger 13
14. Vázquez 11
15. Terol 10.5
16. Rabat 10
17. Kojama 4
18. Corsi 4
19. Zarco 3.5
20. Zanetti 2
21. Beaubier 1


ROSSI IDEI ELSŐ SIKERE

Valentino Rossi győzelmét hozta a gyorsaságimotoros-világbajnokság Spanyol Nagydíja a MotoGP-kategóriában. Az olasz kiválóság a hazaiak reménységét, Dani Pedrosát utasította maga mögé, míg a harmadik helyen az ausztrál Casey Stoner végzett.


GYORSASÁGIMOTOROS-VB, MOTOGP

SPANYOL NAGYDÍJ, VÉGEREDMÉNY
1. Valentino Rossi Yamaha 45:18.557
2. Dani Pedrosa Honda + 2.700
3. Casey Stoner Ducati + 10.507
4. Randy De Puniet LCR Honda + 31.893
5. Marco Melandri Hayate Kawasaki + 33.128
6. Colin Edwards Tech 3 Yamaha + 34.128
7. Loris Capirossi Suzuki + 34.421
8. Andrea Dovizioso Honda + 34.625
9. Toni Elias Gresini Honda + 42.689
10. Chris Vermeulen Suzuki + 45.183
11. Sete Gibernau Hernando Ducati + 48.192
12. Takahasi Juki Scot Honda + 51.875
13. James Toseland Tech 3 Yamaha + 53.683
14. Alex De Angelis Gresini Honda + 53.941
15. Nicky Hayden Ducati +1:01.237
16. Niccolo Canepa Pramac Ducati + 1:10.896