Nemzetisport.hu nyomtatott 2007.11.06 14:36 Frissítve: 2010.10.28 02:39

MotoGP: a világbajnok Talmácsi Gábort ezrek fogadták Ferihegyen

Ezrek fogadták Ferihegyen Talmácsi Gábort, a motorsport történetének első magyar világbajnokát, aki kedden délben érkezett haza a valenciai szezonzáró futamról.

Már a repülő leszállása előtt egy órával rengetegen várták a 125 kcm-ben győztes magyar pilótát, ezalatt Böröczky József színművész és szakkommentátor tartotta szóval a megjelenteket. Beszélt a szurkolókhoz Drapál Kata, az első magyar vb-futamgyőztes és azóta elhunyt Drapál János testvére is, egy nagy kivetítőn pedig a futamot lehetett újra végigizgulni.
A szurkolók közül rengetegen magyar zászlókat, csengőket, dudákat, valamint transzparenseket hoztak, és "Talma" feliratú fekete-arany színű pólót viseltek. Sokan kisgyermeküket is elhozták, míg a szponzorok virágcsokrokkal fogadták a történelmi tettet végrehajtó motorost.

Talmácsi 12:35 órakor lépett ki a szurkolók közé, kezében egy 1-es rajtszámú sisakkal. A kiválóság köszöntötte a miatta Ferihegyre kiérkezőket, és elmondta: nem ő egyedül a világbajnok, hanem a dicsőség az egész csapatot illeti. A zászlóerdőt felhúzó közönség ezután elénekelte a himnuszt.

A várócsarnokból kilépő pilótát motorbőgés fogadta, sőt, egy fanatikus rajongó még a hátsógumiját is leégette az aszfalton.

Talmácsi ezt követően a Kempinski szállodába ment, ahol 14:30 órakor sajtótájékoztatót tart. A belvárosba vezető úton motoros rendőrök vezették fel a karavánt, a menet végéhez több szurkoló is csatlakozott. A kocsisorban egy "Gratulálunk Talmának, a leggyorsabb magyarnak - Talmácsi Gábor minden idők legeredményesebb magyar gyorsasági motorversenyzője" feliratú reklámtáblát szállító kisteherautó is haladt. MTI
2012.05.06 18:35:04

Moto GP

Az ausztrál a királykategóriában, a német a Moto3-ban győzte le legnagyobb riválisát.

2012.04.29 17:51:09

Moto GP

Kicsúszások és sérülések Moto3-ban, hamarabb leintett verseny Moto2-ben, és nagy párharcok a „nagyoknál”.

2012.04.10 12:21:25

Moto GP

A katari idénynyitón a 10. helyen célba érő kilencszeres világbajnok elkeseredett.

2012.04.08 22:15:34

Moto GP

Márquez nyerte az idénynyitót a Moto 2-ben, a Moto 3-ban a tavalyi bronzérmes diadalmaskodott.

2011.11.06 12:23:29

Moto GP

Sebestyén a 18. lett Valenciában • Stoner rendkívüli izgalmak között nyert, borult a papírforma a Moto2-ben.