Wales: Giggs neve is felvetődött a szövetségi kapitányi posztra

Vágólapra másolva!
2010.09.07. 12:09
Mint ismeretes, John Toshack távozik a walesi válogatott szövetségi kapitányi posztjáról, és egyelőre nem találták meg az utódját. A jelöltek között a 36 éves Ryan Giggs neve is felvetődött, aki egy nap szívesen elvállalná a nemzeti csapat irányítását.

„Ha az ember menedzserré válik, akkor a legnagyobb feladat a saját ország irányítása. Most még nehézkesen jöhetne össze, hogy én legyek a kapitány, mivel játékosként is helyt kell állnom. De azért ott lebeg a szemem előtt Mark Hughes példája, aki az egyik pillanatban még válogatott volt és a Blackburnben játszott, majd egyik napról a másikra Wales szövetségi kapitánya lett. Ő sem tervezte, hogy így alakul" – mondta Giggs a Daily Telegraph-nak.

A Manchester United rutinos futballistája edzői pályára készül futballista karrierje befejezése után, és már részt vett az UEFA tanfolyamán is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik