Videó: kapus még sohasem akart ennyire gólt kapni

Vágólapra másolva!
2015.01.26. 12:51
Fogadási csalás gyanúja árnyékolta be két albán élvonalbeli csapat, a Flamurtari Vlorë és a Teuta Durrës szombati bajnoki összecsapását.

A hosszabbítás ötödik percében kapott góllal 2–1-es vereséget szenvedő Teuta játékosainak a hajrában mutatott hozzáállása a Flamurtarit is megbotránkoztatta, a találkozó után a győztes csapat tett feljelentést, sőt, a klub a bajnokságból való kilépést is kilátásba helyezte, ha a szövetség nem tesz valamit az albán labdarúgásban burjánzó fogadási csalások ellen.

Ahogy a mérkőzés utolsó perceinek összefoglalójából egyértelműen látszik, a Teuta kapusa és mezőnyjátékosai mindent elkövettek, hogy vereséget szenvedjenek.

Nehezen, de összehozták a vereséget jelentő találatot a helyzetkihasználásban nem igazán jeleskedő támadóknak. A kapus csak akkor „tudott” hárítani, amikor szó szerint agyonrúgták a csatárok, minden kihagyott helyzetet leplezetlen csalódottsággal vett tudomásul. Benny Hill zenéjén kívül semmi más nem hiányzik a videóból.

A Flamurtari vezetősége szerint az egyetlen megoldás, ha betiltják a fogadásokat a hazai mérkőzésekre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik