Videó: újabb rapszámot adott ki Memphis Depay

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.04.20. 20:05
null
Méregdrága autók, száguldozás a sivatagban és egy oroszlán is helyet kapott Memphis Depay új klipjében
Memphis Depay, a Lyon holland válogatott labdarúgója a koronavírus-járvány miatti kényszerszünet alatt sem unatkozik, hivatalos YouTube-csatornáján bemutatta új, Dubai Freestyle című rapszámát.

Mint arról korábban már megemlékeztünk, Memphis Depayt mindig is vonzotta rapzene. A 26 éves holland játékos a PSV-ben nevelkedett, majd itt mutatkozott be a felnőttek között is 2011-ben. A Rotterdam Airlines névre hallgató banda már fiatalkorában megtalálta Depayt, aki szerepelt néhány dalban – edzői persze nem nézték jó szemmel. Fred Rutten például elmondta, hogy nem szabadna megosztani energiáit a futball és a zene között, Pierre van Hooijdonk pedig azt tanácsolta neki, hogy koncentráljon a labdarúgásra, ha el akar érni valamit. Azért egész jól sikerült mindkettő Depaynak: amióta 2017-ben Manchesterből az Olympique Lyonhoz szerződött, újra ontja a gólokat klubjában és a holland válogatottban egyaránt, és rapperként is sikeres. 2018 novemberében egy rövidke dallal ünnepelte, hogy már ötmillióan követik az Instagramon – a 5 Milli című klipet 3.2 millióan nézték már meg.

A sikeren felbuzdulva 2018 decemberében a No Love, 2019 júliusában pedig a Fall Back című számot adta ki: előbbi 12, utóbbi 4 millió megtekintésnél jár a YouTube-on. 2020. április 17-én megjelent a harmadik rapszáma is, a Dubai Freestyle című művet három nap alatt 264 ezren hallgatták meg.

Memphis Depay új rapszáma

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik