Videó: Messi, Suárez, Neymar – 17 perc kellett a triplához

Vágólapra másolva!
2016.12.13. 17:35
null
Messi csak 32 percig volt a pályán (Fotó: AFP)
Felkészülési labdarúgó-mérkőzésen a Barcelona 5–3-ra legyőzte a Szaúd-arábiai al-Ahlit Dohában.

Alighanem súlyos összeget fizethetett a Szaúd-arábiai al-Ahli azért, hogy vendégül láthassa az FC Barcelonát felkészülési mérkőzésen Dohában. Ráadásul gyakorlatilag a legerősebb összeállításban léptek pályára a katalánok, hiszen Lionel Messi, Luis Suárez és Neymar is a kezdőcsapatban kapott helyet. A barcelonaiak nem sokáig támadtak így, mert a 32. percben az MSN mindhárom tagját lecserélték – ekkorra a Barca már 3–0-ra vezetett az előbb említett három úriember találatával. Az első gólnál Messi beívelése után Luis Suárez fejjel nem találta el a labdát, de talán vállal súrolta. Mindenesetre Suáreznek adták a találatot.

A meccsen gyakorlatilag mindegyik sztár pályára lépett, mivel a végén a katalánok kezdőcsapatából már senki sem volt a gyepen.

Az utolsó tíz percben tíz emberrel játszott a Barca, mert a csereként beálló Carles Alená megsérült.

Paco Alcácer is betalált, az első gólját szerezte a csapatban – erre 743 percet kellett várnia. A mérkőzést az FC Barcelona korábbi sztárja, Xavi a helyszínen tekintette meg. A találkozót Németh Krisztián klubja, az al-Garafa stadionjában rendezték meg.

FELKÉSZÜLÉSI LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS
AL-AHLI (szaúd-arábiai)–BARCELONA 3–5
BARCELONA:
Cillessen (Masip, a szünetben) – Aleix Vidal (Alená, 64.), Piqué (Umtiti, 32.), Mascherano (Borja López, 64.), Digne (Jordi Alba, 64.) – Rakitic (Busquets, 64.), André Gomes (S. Roberto, a szünetben), Rafinha (Iniesta, 64.) – Messi (D. Suárez, 32.), L. Suárez (Paco Alcácer, 32.), Neymar (Arda Turan, 32.)
G: Abdulrahman (51. – 11-esből), Assziri (60., 65.), ill. L. Suárez (8.), Messi (10.), Neymar (17.), Paco Alcácer (55.), Rafinha (58.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik