Videó: Soldado és Jovetics – kínlódás a PL-ben, álomrajt a hazatérésen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.24. 09:44
Roberto Soldado és Sztevan Jovetics is góllal debütált új csapata bajnoki nyitányán. Mindkét támadó két sikertelen szezont töltött a Premier League-ben, a levegőváltozás pozitív hatásai már most érezhető mindkettejükön.

Soldado a Tottenhamben 52 bajnoki mérkőzésen hét gólt szerzett, Jovetics mindössze 28 PL-mérkőzésen lépett pályára a Manchester Cityben, nyolc találatnál állt meg. A spanyol csatár a Villarrealnál kötött ki, a montenegrói pedig visszatért a Serie A-ba, az Interhez került kölcsönben.Soldado a Tottenhamben 52 bajnoki mérkőzésen hét gólt szerzett, Jovetics mindössze 28 PL-mérkőzésen lépett pályára a Manchester Cityben, nyolc találatnál állt meg. A spanyol csatár a Villarrealnál kötött ki, a montenegrói pedig visszatért a Serie A-ba, az Interhez került kölcsönben.

Jovetics az Atalanta elleni hazai nyitányon a 93. percben szerzett győztes gólt, nem is kicsit. Mindezt úgy, hogy a Juventus, a Milan és a Napoli is kikapott, a Roma pedig nem nyert.

Roberto Soldado a Villarreal egyetlen gólját szerezte a Real Betis elleni idegenbeli bajnoki rajton, a hazaiak a 87. percben egyenlítettek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik