Vb 2026: Van Basten szétlövést javasol a tizenegyesek helyett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.01.18. 17:06
Marco van Basten, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) technikai igazgatója jégkorongos mintára szétlövést javasol 2026-ban a 48 csapatos világbajnokság csoportszakaszában a döntetlenre álló mérkőzések eldöntésére.

A FIFA nyolc nappal ezelőtt közölte, hogy kilenc év múlva minden eddiginél nagyobb mezőny lesz a vb-n, s az első körben a csapatok várhatóan 16 hármas csoportban küzdenek meg. Gianni Infantino FIFA-elnök azzal az ötlettel állt elő, hogy már a csoportszakaszban megszűnhetne a döntetlen, és egyenlő állás esetén tizenegyespárbajban dőlne el a csata.

Van Basten ugyanakkor a Sport Bild című német lapnak új javaslatot vetett fel: „A szétlövés során minden csapat ötször próbálkozhatna úgy, hogy egy-egy játékos 25 méterről rávezeti a kapusra a labdát, és nyolc másodpercen belül lő” – mondta a holland válogatottal 1988-ban Európa-bajnok csatár.

Az 52 éves sportdiplomata további elképzeléseket is felvázolt: az utolsó tíz percben nettó játékidőt számolhatnának az időhúzás elkerülésére, sárga lapok helyett az időbüntetést is megvalósíthatónak tartja, sőt, a les eltörlésétől sem zárkózna el.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik