Vb 2022: Xavit nézték ki a katari házigazdák kapitánynak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.27. 19:50
null
A játékosként karizmatikus Xavitól sokat tanulhatnak Katarban, de 2022 még nagyon messze van (Fotó: Reuters)
A spanyol As arról számolt be, hogy Xavi Hernández katari szerződtetése messze túlmutat azon, hogy 3+1 évig az al-Szadd játékosa lesz. A 2022-es vb házigazdái ugyanis őt szemelték ki a válogatott szövetségi kapitányának!

A 35 éves középpályás – aki tegnap személyesen is Katarban járt, ahol aláírta évi 10 millió eurót garantáló szerződését – idén nyáron hagyja el a katalánokat, és csatlakozik új klubjához. Ott azonban játékoskarrierje mellett megteszi az első – majd a második, harmadik – lépést az edzői pályán. A klub elitutánpótlásban jutna számára feladat, ahol azokat a tehetséges fiatalokat gyűjtik össze és képzik, akik majd évek múlva a hazai rendezésű vb-n a válogatott magját alkothatják. Értelemszerű lenne, ha Xavi éveken át figyelemmel kísérné az ő munkájukat és fejlődésüket.

A katariak első kiszemeltje a posztra Raúl González volt, ám a Real Madrid ikonja – aki 2012-es érkezését követően két idényt húzott le az al-Szaddban – inkább váltott, és elment a New York Cosmoshoz. Az Aspire Akadémia spanyol igazgatója, a korábban a Real Madrid alkalmazásában álló Iván Bravo akkor találta ki Xavit.

A spanyol vonalhoz jó ajánlólevél volt Valero Rivera, aki spanyol edzőként a honosított játékosokkal megerősített katari férfi kézilabda-válogatottat döntőig vezette idén a hazai rendezésű vb-n.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik