Vb 2022: „Nem kérdéses a katari rendezés!”

Vágólapra másolva!
2014.09.22. 21:25
A helyi szervezők szerint biztos, hogy Katar rendezi a 2022-es világbajnokságot annak ellenére, hogy Theo Zwanziger, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) végrehajtó bizottságának német tagja egy friss interjúban arról beszélt, változni fog a helyszín.
„A 2022-es vb-t Katar fogja megrendezni akkor is, ha Zwanziger úr ezt nem így gondolja, ez ugyanis az ő személyes véleménye, amely nem tükrözi az egész FIFA álláspontját” – szögezte le közleményben Nasszer al-Hatera, a szervezőbizottság kommunikációs igazgatója, hozzátéve, hogy az egyetlen kérdés az: mikor, télen vagy nyáron kerül-e sor a vb-re. Al-Hatera kijelentette, bármelyik évszakra esik is a választás, Katar készen áll majd a rendezésre.

Zwanziger, a német szövetség korábbi elnöke, a Sport Bild napilapnak úgy nyilatkozott, hogy a hőség miatt nem Katarban lesz a vb, az orvosok ugyanis nem vállalnak felelősséget az ottani nyári körülményekért. Hozzátette: a szurkolók nem csak a stadionokban tartózkodnak majd, és az első életveszélyes eset rögtön ügyészségi vizsgálatot vonna maga után.

A FIFA illetékes munkacsoportja két hete úgy vélekedett, hogy a január-februári vagy a november-decemberi időszakban lehetne megrendezni a 2022-es vb-t. A két időpont közül a novemberinek van nagyobb esélye, ugyanis a téli olimpiákat hagyományosan februárban rendezik meg, és ebben az esetben ütközne a két kiemelkedő sportesemény. A munkacsoport második összejövetelére novemberben kerül sor, döntés pedig jövő márciusra várható.

A katari rendezést gyakorlatilag a 2010-es helyszínkijelölés óta folyamatos támadások érik. Az esetleges téli lebonyolítást a nyugat-európai szövetségek is hevesen kritizálják, mivel át kellene alakítani a bajnokságok rendszerét.

Júniusban a Sunday Times arról számolt be, hogy Katar korrupcióval jutott a rendezési joghoz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik