Vb 2018/2022: szavazás a tervek szerint, december 2-án

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.10.29. 18:43
A korábban meghatározott menetrendet tartva december 2-án határoz Zürichben a 2018-as és 2022-es világbajnokság helyszínéről a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA).

Joseph Blatter elnök a szervezet végrehajtó bizottságának kétnapos ülése után sajtótájékoztatón kijelentette, az aktuális gondok ellenére nem merült fel hivatalosan a halasztás lehetősége.

A hét közepén Gerhard Mayer-Vorfelder, a német futballszövetség korábbi elnöke javasolta egy újságinterjúban, hogy napolják el a szavazást, amíg nem tisztázzák a korrupciógyanús ügyeket.

A FIFA etikai bizottsága múlt szerdán – egyelőre 30 napra – felfüggesztette a nigériai Amos Adamu és a tahiti Reynald Temarii tagságát, mert a gyanú szerint kenőpénzt kértek szavazatukért cserébe. A vonatkozó vizsgálatot az illetékes testület november 17-én zárja le. Csütörtökön arra derült fény, hogy a nemzetközi szövetség egy másik ügyben is kutakodik, a gyanú szerint ugyanis a közös spanyol, portugál, valamint a katari pályázat illetékesei megállapodtak egymás kölcsönös támogatásáról.

A közelmúltbeli visszalépések nyomán s 2018-as vb-rendezésre Oroszország, Anglia, továbbá Hollandia és Belgium, valamint Spanyolország és Portugália közösen pályázik, míg a 2022-esre öt jelentkező – az Egyesült Államok, Ausztrália, Katar, Japán és a Koreai Köztársaság – maradt versenyben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik