Már a negyeddöntőknél tart a Bajnokok Ligája 2011–12-es idénye. Tekintsék át a sorozatot adatbankunk segítségével!
Vb 1998: Ronaldót félrekezelték, akár meg is halhatott volna
Egy tekintélyes olasz orvos új változattal állt elő Ronaldo tizenhárom és fél évvel ezelőtti titokzatos rosszullétével kapcsolatban. Bruno Caru azt feltételezi, hogy az 1998-as vb-döntő előtti órákban a brazilok aranylabdása a hivatalos verzióval ellentétben nem epilepsziás rohamot kapott, hanem szívmegállás miatt került kórházba.
Az olasz sportkardiológusok szervezetét elnöklő Bruno Caru jó kapcsolatot ápol Volpi doktorral, az Internazionale orvosával, aki akkoriban igen sokat tanulmányozta a milánói klub alkalmazásában álló Ronaldo különböző leleteit – innen táplálkozik Caru doktor feltételezése, amit a Mediaset egyik minapi adásában tárt a világ elé.
„Azon a délutánon Ronaldo a szállodai szobája ágyán feküdt, és Formula–1-es közvetítést nézett a tévében. A fejét annyira természetellenesen tartotta, hogy leállt a vérkeringése, lezuhant a vérnyomása és elájult. Figyelmesen átnézve a kórházi jelentéseket, láthatjuk, hogy tizennyolcas pulzust is mértek nála aznap, ami egyértelművé teszi, hogy a krízis pillanatában megállt a szíve" – hangzik a vérfagyasztó eszmefuttatás.
Caru doktor szerint a nagy kapkodásban a francia kórház orvosai is hibát követtek el, hiszen készpénznek vették Ronaldo szobatársának, Roberto Carlosnak a „diagnózisát", miszerint a barátja minden bizonnyal epilepsziás rohamot kapott.
„Olyan gyógyszert adtak neki, ami jó az epilepsziára, de keringési zavar esetén nem javallott. A Gardenale nagyon erős nyugtató, Marylin Monroe az öngyilkosságához használta. Ez a gyógyszer alaposan lelassítja az agy működését, ami megmagyarázza azt is, miért játszott később Ronaldo olyan tompán a döntőben" – állítja Caru doktor, aki szerint a futballista akár meg is halhatott volna azokban az órákban.
Mint emlékezetes, az 1998. július 12-én lejátszott vb-döntőben Ronaldo végül pályára lépett, ám árnyéka volt önmagának, és a házigazda Franciaország 3–0-ra legyőzte Brazíliát.




