Vb 1998: Platiniék trükköztek, hogy a döntőig elkerüljék a brazilokat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.18. 14:58
null
Balról jobbra: Laurent Blanc, Jacques Chirac, akkori köztársasági elnök, Didier Deschamps, Michel Platini
A korrupciós botrány miatt négy évig tartó eltiltását töltő korábbi UEFA-elnök, Michel Platini a francia Bleu Sport adásában elárulta, az 1998-as francia rendezésű világbajnokság előtt manipulálták a csoportok sorsolását, hogy a házigazdák ne kerülhessenek össze a címvédő brazilokkal, csak a fináléban.

A játékosként háromszor is Aranylabdát nyerő Platini az 1998-as francia világbajnokság szervezőbizottságának társelnöke volt, és mint elmondta: akkoriban az egész világ azt akarta, hogy Brazília és Franciaország játssza a döntőt, miután ez a két csapat állt a világranglista első két helyén.

„Amikor a sorsolást tartottuk, egy kis trükköt vetettünk be, hogy ha mi is és a brazilok is megnyerjük a csoportunkat, akkor csak a döntőben találkozhassunk” – mondta Platini, aki a kis trükk pontosabb mibenlétét nem fedte fel, vagyis nem lehet tudni, hogy a szervezők miképpen biztosították, hogy a világbajnoki címvédő és a házigazda az egyenes kieséses szakaszban az ágrajz két külön felére kerüljön.

„Nem azért szerveztük hat éven keresztül a világbajnokságot, hogy aztán a végén ne trükközzünk egy kicsit a magunk javára. Gondolja, hogy a többi rendező nem hasonlóan cselekedett?– mondta Platini a rádiónak adott interjújában, amely egyébként szombaton kerül majd adásba teljes hosszában.

A '98-as világbajnokság előtt a brazilok vezették a világranglistát, és az A-csoportba kerültek, míg a franciák a második helyen álltak, és a C-csoportba kerültek, s miután mindkét csapat az élen végzett saját négyesében, külön ágra került a két csapat a kieséses szakaszban, és csak a döntőben találkozhatott egymással.

Nos, az álomdöntő összejött, amelyben a franciák Zinédine Zidane két fejes góljával és Emmanuel Petit találatával 3–0-ra győztek Brazília ellen, és történelmük során először – máig utoljára – megnyerték a világbajnokságot.

Michel Platini a világbajnokság megszervezése után, 2007-ben lett az UEFA elnöke, ám 2015 végén korrupciós botrányba keveredett, ami miatt távozni kényszerült a szervezet éléről, és nyolc évre eltiltották a futballügyektől, ám a büntetés többszöri változtatással négy évre csökkent jogerősen.

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
Embed kód:
mceBlockPasteEnd

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik