Újpest: Fehér Csaba jó megoldás lenne - Mészöly Géza

Vágólapra másolva!
2011.05.29. 09:26
Címkék
Mészöly Géza az Újpest honlapjának adott szezonértékelő interjúban elmondta, hogy a következő idényre elsősorban a csapat védelmét és középpályáját szeretné megerősíteni, de a vezetőedző szerint a célok a következő bajnokságban is hasonlóak lesznek, mint a nemrégiben zárulóban.

„Elsősorban a támadósorba és a védelembe szeretnénk igazolni – nyilatkozta az ujpestfc.hu-nak Mészöly. – Ugyanakkor figyelembe kell vennünk azt is, hogy az őszi szezon közben három sérült védőnk visszatérése is várható. Ezért is jelentene jó megoldást számunkra Fehér Csaba, aki középpályásként is bevethető, ráadásul ő hazajönne, ha az Újpestet választaná.”

A szakember elmondta, a következő idényben mindenképp tovább akar jutni csapatával a kupasorozatokban. „Nagyjából ugyanaz lesz a célunk, mint a most befejeződött bajnokságban volt, de jó lenne, ha olyan pozícióban végeznénk, amely feljogosítana az Európa-ligában való indulásra. Elvárásom lesz, hogy a Magyar Kupában és a Ligakupában tovább lépjünk, mint ezúttal, továbbá az is, hogy a szerda, szombat ritmust jobban kell bírnunk.”

Mészöly Géza szerint a mögöttünk hagyott szezon megalapozhatja az újpesti fiatalok jövőbeni sikerességét. „Letettük az alapokat, és nemcsak a következő szezonra, hanem a következő évekre is. Mindenképpen örvendetes, hogy tizenegy újonc kapott lehetőséget, és olyan játékosok kóstolhattak bele az NB I légkörébe, akikből – ha ezek a tehetségek a tempót felveszik – óriási előnyt kovácsolhat az Újpest. Sokat várok attól, hogy a jelenlegi keret meghatározó játékosai együtt maradjanak. Ki kell emelnem, jelenleg hét-nyolc játékosunk tagja az U21-es válogatott keretének, a touloni torna miatt a szünet rövid lesz számukra, éppen ezért fontos, hogy az elmúlt év tapasztalatait felhasználva még előrébb lépjenek.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik