UEFA: örökös eltiltás a bundázó máltai futballistának

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.12.03. 13:33
A korábbi tíz év helyett örökös eltiltást kapott az Európai Labdarúgó-szövetségtől (UEFA) a máltai válogatott Kevin Sammut, akit bűnösnek találtak egy mérkőzés eredményének manipulálásában.

A Norvégia elleni meccsre a 2008-as kontinensviadal selejtezősorozatában került sor. A találkozót – amelyre állítólag 200 ezer eurónyi fogadást kötöttek – az északiak nyerték 4–0-ra úgy, hogy az utolsó 18 percben háromszor is betaláltak. Sammut a szünet után lépett pályára.

Az UEFA augusztusban tízéves eltiltással sújtotta Sammutot, majd a fellebbviteli bíróság hozta meg az új, még szigorúbb ítéletet.

A 31 éves középpályás továbbra is tagadja, hogy bűnös lenne, és ügyvédje közölte: a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) fellebbezhetnek az eltiltás ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik