UEFA: Meg kell teremteni az egyensúlyt! – Csányi Sándor

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.08.24. 18:23
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) három elnökjelöltje Budapesten, a visegrádi országok szövetségeinek vezetõi elõtt ismertette elképzeléseit a szervezet jövőjéről.

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) honlapjának szerdai beszámolója szerint a spanyol Ángel María Villar, az UEFA jelenlegi első alelnöke, a szlovén szövetséget vezető Aleksandar Ceferin, valamint a holland elnök, a korábban a nemzetközi szövetség (FIFA) elnöki tisztségéért is harcba szálló Michael van Praag pályázik.

A Budapesten rendezett szakmai konferencián mindhárman szóban és írásban mutatták be elképzeléseiket a résztvevő szövetségek vezetői számára, akik között a megszokott visegrádi országok – Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia, Magyarország – mellett Ausztria, Liechtenstein és első alkalommal Svájc tisztségviselői is jelen voltak.

Csányi Sándor, az MLSZ elnöke, egyben az UEFA végrehajtó bizottságának tagja a találkozót követően az mlsz.hu-nak elmondta: a résztvevők kellően megismerhették mindhárom jelölt programját, ezt követően maguk döntenek arról, hogy kit támogatnak.

„Hasznos volt a hamarosan szavazó tagszövetségek vezetői számára, hogy első kézből kaphattak információt a kandidálók programjáról. Budapest ma egy fontos egyeztetés helyszíne lehetett. Mindenki érzékeli, hogy meg kell teremteni az európai labdarúgás szereplőinek fenntartható egyensúlyát, a kicsik és a nagyok igazságos együttélését, a kupaküzdelmek és a nemzeti válogatottak tekintetében egyaránt” – jelentette ki a magyar szövetség elnöke.

A hivatalos elnökválasztást az UEFA athéni kongresszusán tartják szeptember 14-én.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik