UEFA: együttműködési megállapodás az Európa Tanáccsal

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.05.30. 19:37
Az Európa Tanács és az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) megállapodást írt alá Strasbourgban annak érdekében, hogy tovább erősítsék együttműködésüket az emberi jogok védelme terén, valamint a sport tisztességének és becsületének megőrzése és a mérkőzések tisztasága érdekében.

A strasbourgi székhelyű, 47 tagállamot számláló Európa Tanács tájékoztatása szerint a megállapodás a jó kormányzás elveinek alkalmazására, valamint az emberi jogok és az emberi méltóság iránti tiszteletre, a hátrányos megkülönböztetés megszüntetésére, a szolidaritásra és a nemek közötti egyenlőség előmozdítására összpontosít. Többek között azt hivatott elősegíteni, hogy a sport területén visszaszoruljon a rasszizmus és a hátrányos megkülönböztetés.

Mint írták, az együttműködés elsősorban szakértői szintű egyeztetések, fő labdarúgó események előkészítésében, valamint az intézmények közötti rendszeres párbeszéd formájában valósul meg.

A megállapodást az Európa Tanács részéről Jagland főtitkár, az UEFA részéről Aleksander Ceferin, a szövetség elnöke írta alá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik