U21-es Eb: Olaszország lesz a spanyolok ellenfele a döntőben

Vágólapra másolva!
2013.06.15. 22:35
null
Az olaszok örülhettek, a hollandok nem jutottak be a döntőbe (Fotó: Reuters)
Olaszország lesz Spanyolország ellenfele az izraeli U21-es Európa-bajnokság fináléjában, miután az elődöntőben 1–0-ra legyőzte Hollandiát. A spanyolok a korábbi elődöntőben a norvégokat győzték le 3–0-ra.

Sokáig nem bírt egymással az olasz és a holland csapat. Előbbi mindössze egy gólt kapott az elődöntő előtt az izraeli tornán, míg a hollandok nyolcat lőttek három meccs alatt. (Pontosabban két mérkőzésen, mert a spanyolok elleni csoportmeccsen nem találtak be.)

Az olasz védelem ezúttal is jól muzsikált, s gól nélkül tartotta a narancs mezeseket, míg a társak elöl végül megszerezték a továbbjutáshoz szükséges találatot.

A mindent eldöntő gólt a Liverpool futballistája, Fabio Borini szerezte, miután a 78. percben a tizenhatoson belül szépen fordult le a védőjéről, majd lőtt Jeroen Zoet kapus mellett a kapuba.

Mint ismert, a korábbi elődöntőben Spanyolország három góllal legyőzte Norvégiát. Azaz az U21-es Európa-bajnokság döntőjének párosítása megegyezik a felnőtt Eb egy évvel ezelőtti fináléjának résztvevőivel.


Ita Ned U21 Borini by Counterpoint1

KORÁBBAN

A spanyol válogatott az izraeli viadal csoportkörében Oroszország (1–0), Németország (1–0) és Hollandia (3–0) ellen is nyert – ráadásul még gólt sem kapott –, így csoportelsőként jutott az elődöntőbe.

A norvégok a házigazda Izrael (2–2) és Olaszország (1–1) ellen is ikszeltek, közte pedig 3–1-re legyőzték az angolokat.

Az esélyeknek megfelelően a spanyolok szinte végigtámadták az első félidőt, a norvégok hátát kis híján feltörte a háló, sokáig azonban így sem akart megszületni a vezető gól. Egészen az első félidő hosszabbításáig kellett erre várni, ekkor egy jobb oldali beadást Bartra csúsztatott meg, Rodrigo pedig estében terelte a kapu jobb alsó sarkába (1–0).

A második játékrészben éledeztek ugyan a norvégok, de továbbra is a spanyolok akarata érvényesült. A 72. percben aztán egy norvég szöglet Semb Berge fejelt fölé, majd nem sokkal később Hedenstad jobb oldali szabadrúgása után Strandberg közeli próbálkozása szállt a léc fölé.

A két kihagyott lehetőséget pedig a 87. percben megbosszulták a spanyolok, Morata kavargatott a bal oldalon, majd a tizenhatos vonalánál érkező Iscóhoz játszott, aki pár csel után kilőtte a bal felső sarkot (2–0).

A 93. percben pedig a kegyelemdöfést is megadta a spanyol válogatott: Morata lépett ki parádés labdával, és bár ziccerét még védte a kapus, nullszögből az ismétlése már a hálóba került (3–0).

A spanyol válogatott így negyedik mérkőzését is kapott gól nélkül nyerte meg.

LABDARÚGÁS, U21-ES EB
IZRAEL


ELŐDÖNTŐ
Olaszország–Hollandia 1–0 (Borini 78.)
Spanyolország–Norvégia 3–0 (Rodrigo 45+1, Isco 87., Morata 93.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik