Tusványos: nagy szeretettel fogadták Dárdai Pált – fotók

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2019.07.26. 18:37
null
Dárdai Pál és az erdélyi rajongók (Fotók: Szöllősi György, Antal Levente/Háromszék)
A Tusványos néven ismert, az idén harmincéves erdélyi nyári szabadegyetem és diáktábor vendége volt pénteken Dárdai Pál, a Hertha BSC korábbi vezetőedzője, a magyar labdarúgó-válogatott volt játékosa és szövetségi kapitánya.

 

A „Tusványos" néven elhíresült nyári szabadegyetem pénteki programjai közül az egyik legnépszerűbb kétségkívül a Dárdai Pállal és Világi Oszkárral folytatott beszélgetés volt, amelyet a Nemzeti Sport főszerkesztője, Szöllősi György moderált.

A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya elmondta, apai ágon bukovinai székely származásról sokat hallott otthon gyermekkorában, és bár profi labdarúgóedzői karrierje miatt korábban erre egyszerűen nem jutott ideje, most örömmel fogadta el a meghívást, hogy életében először Székelyföldre látogasson.

Elmondta, egyelőre jól érzi magát vezetőedzői feladatok nélkül, pihen, sőt a tusványosi hangulatnak is átadja magát, örömmel tapasztalja, hogy „rengeteg jó érzésű magyar ember van itt együtt”, ahogyan hasonló élményt jelentett neki előző este a DAC helyszínen megtekintett hazai, dunaszerdahelyi mérkőzése.

A fesztivál közönsége többször jutalmazta hatalmas ovációval és tapssal Dárdai szavait, és a beszélgetés végén is rengetegen kértek tőle autogramot, közös fényképet. A DAC tulajdonosa a dunaszerdahelyi akadémia példáját és csapata 22 éves átlagéletkorát is megemlítve kiemelte, hogy a klubfilozófia és a hozzá tartozó értékek mentén végzik a munkát Dunaszerdahelyen.

Rövid előadásában a különféle európai klubok és bajnokságok gazdasági jellemzőit is összehasonlította, arra a következtetésre jutva, hogy üzletileg az a klub lehet eredményes, amely sikeres a nemzetközi mezőnyben, egyszersmind nagy bevételre tesz szert játékoseladásból. Ilyen modellt pedig Kelet- és Közép-Európában is fel lehet építeni.

Ha az erdő közepén, a volt tusnádfürdői futballpályán kialakított táborhelyen lett volna csillár, bizonyára azon is lógtak volna az érdeklődők.

Dárdaiékhoz hasonlóan nagy érdeklődés kísérte az olimpiai bajnok Liu fivérek, Shaolin Sándor és Shaoang, valamint Görbicz Anita és Vincze Ottó szereplését, de a Kárpát-medencei magyar akadémiák koordinációjáról szóló beszélgetés is fontos kérdéseket érintett Diószegi László, a Sepsi OSK tulajdonosa, Szondy Zoltán, a Székelyföld Akadémia igazgatója és Takács Mihály, a Puskás Akadémia igazgatójának részvételével.

A nap további részében felszólalt Miklós Edit, a Magyar Síszövetség elnöke, valamint Török Eduárd brassói születésű síugró is, aki immár a magyar színeket képviseli. Előbbi elmondta, hogy minden szükséges feltételt biztosítanak a versenyzőnek ahhoz, hogy megfelelően felkészülhessen a következő szezonra, utóbbi pedig kiemelte, hogy a jó eredmények elérése mellett az is a célja, hogy hamarosan magyarul adhasson nyilatkozatot.

És még mindig volt sportos program: többek között Gál József és Kopár István földkerülő vitorlázók részvételével.

 

 

 

A Liu testvérekre is sokan voltak kíváncsiak (Fotó: Tussay Szilárd)
A Liu testvérekre is sokan voltak kíváncsiak (Fotó: Tussay Szilárd)
Görbicz Anita autogramot ad egy kislánynak (Fotó: MTI)
Görbicz Anita autogramot ad egy kislánynak (Fotó: MTI)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik