Topolya: az emberhátrány sem zavarta a TSC-t Belgrádban

TŐKE JÁNOS (Zenta)TŐKE JÁNOS (Zenta)
Vágólapra másolva!
2020.03.07. 18:12
null
Topolyai gólöröm (Fotó: FK TSC Facebook)
A Topolyai Sport Club Belgrádban 4–3-ra nyert a Rad ellen a szerb labdarúgó Szuper Liga 25. fordulójában. A Szabó Zoltán vezette együttes így továbbra is őrzi negyedik, európai kupaszereplést érő helyét.

 

Az észak-bácskai együttes már a negyedik percben hátrányba került, a hazaiak közül Kaludjerovics értékesítette a megítélt tizenegyest. A vendégeket a korán kapott gól nem zavarta meg, s a 25. percben Djuro Zec egyenlített, majd egy percre rá Nenad Lukics találatával már a TSC-nél volt az előny.

A 27. percben Antonics megkapta a második sárga lapját, így a TSC tíz emberre fogyatkozott, ám a várakozásokkal ellentétben nem a hazaiak, hanem a Topolya lőtt újabb gólt: a remek formában levő Szilágyi Vladimir a játékrész végén szerezte meg idénybeli 12. találatát.

A második játékrészben Janko Tumbaszevics háromgólosra növelte a vendégek előnyét. A hazaiak erejéből is tellett két gólra Busznics és Kaludjerovics révén, de így is a TSC nyert (4–3).

A negyvenhét pontos TSC a következő fordulóban a tizedik helyen álló Radnikot fogadja Zentán.

SZERBIA, SZUPER LIGA
25. FORDULÓ, szombati mérkőzések

Rad–Topolya 3–4
Macsva–Crvena zvezda 0–3
Napredak–Proleter 0–0
Radnik–Javor 2–0
Vojvodina–Mladoszt 2–1
Partizan–Radnicki Nis 1–0
Az élcsoport: 1. Crvena zvezda 66 pont, 2. Partizan 55, 3. Vojvodina 54, 4. TSC 47, …15. Rad 15

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik