Top 20: a Juve 24 millióval „lehúzta” magát, krónikus túlfizetés a PL-ben

Vágólapra másolva!
2016.09.06. 13:28
null
Higuaín túlsúlyosan érkezett, de a 3. labdaérintéséből betalált. Most akkor sok vagy nem 90 millió? (Fotó: Action Images)
Az átigazolási szezon befejezésével a neuchateli egyetem Nemzetközi Sporttudományi Központjának futballal foglalkozó kutatócsoportja (CIES Football Observatory) legfrissebb tanulmányában azokat az átigazolásokat rangsorolta, amelyek esetében az eladó klubok részéről a legkedvezőbb, a vásárló klubok részéről pedig a legelőnytelenebbnek tűnő üzleteket kötötték meg. Persze mindez csak elmélet.

 

Az üzlet megkötésének napjaiban rendkívül nehéz megállapítani egy igazolásról, hogy megérte-e az érte kifizetett pénzt. Ha a 2016–2017-es szezonban Gonzalo Higuaín 40 gólt szerez, és a Bajnokok Ligájában sorsdöntő találatokkal sikerre vezeti a Juventust, vélhetően minden szurkoló azt mondaná, hogy nincs az a pénz, amit ne ért volna meg.

Ha 15 góllal zárná az idényt, vélhetően 40 milliót is sajnálnak érte, pedig annyit látatlanban is biztosan megér.

A CIES azonban belevágta ebbe a kemény fába a fejszéjét, és megnézte, hogyan viszonyulnak a topligákban klubot váltó játékosokért kifizetett összegek a futballisták reális piaci értékéhez viszonyítva. Pontosabban arra voltak kíváncsiak, hogy mely klubok tudták a leginkább piaci áron felül eladni játékosukat, illetve ugyanez a másik oldalról nézve: mely labdarúgókért fizettek túl sokat a klubok a valós piaci értéket tekintve.

A rangsorból kiderül, hogy a Juventus Gonzalo Higuaín olasz rekordot jelentő átigazolásával nem kötött túl előnyös üzletet (ismét hangsúlyozzuk, hogy elméletben), a kivásárlási záradékban szereplő 90 millió euró 23.8 millió euróval volt több a labdarúgó piaci értékénél.

A Manchester United ért oda a képzeletbeli dobogó második fokára, a Villarrealtól érkező Eric Baillyért 38.4 millió eurót fizettek, 14.9 millióval többet a piaci értékénél. Azért arra kíváncsiak lennénk, hogy a szezon első MU-mérkőzéseit látva hány szurkoló lesz csalódott, ha a Bailyra elköltött pénzösszegre gondol. (Tipp: 0)

Piaci érték, kifizetett összeg, különbség (Forrás: CIES)
Piaci érték, kifizetett összeg, különbség (Forrás: CIES)

Ami egyértelműen látszik a toplistából, hogy túlnyomó többségben vannak az angol klubok. A top 10-ben 8, a top 20-ban 12 Premier League-klubot találunk a vásárlói oldalon. Ennek a magyarázata az, hogy a topligák között is kimagasló az angol klubok gazdasági fölénye, így könnyedén licitálják túl a többi külföldi klubot, ha meg akarnak szerezni egy játékost. Egyszerűen fogalmazva, az angoloknak nem nagyon számít a pénz, míg egy spanyol, olasz, német és francia klubnál (itt is akadnak kivételek, persze) jóval inkább visszatartó tényező egy-egy kapzsi elnök vagy kivásárlási záradék.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik