Togo mégis vállalja a szereplést a tornán

Vágólapra másolva!
2010.01.10. 08:19
null
Romao (jobbra) elmondta, halottjaikért játszanak az Afrika-kupán (Fotó: Action Images - archív)
Címkék
A togói labdarúgó-válogatott tagjai szombat éjjel úgy döntöttek, hogy mégsem utaznak haza, hanem részt vesznek az angolai Afrika-kupán. Erről Thomas Dossevi, a csapat egyik támadója és Alaixys Romao, az együttes középpályása számolt be, akik elmondták, egyhangúlag döntöttek a szereplés mellett.

Előzőleg a togói kormány hazarendelte a válogatottat, mert a csapat buszát pénteken fegyveresek támadták meg az angolai-kongói határvidéken. A terrorakciónak – melynek elkövetését a Cabindai Enklávé Felszabadító Erői (FLEC) nevű szeparatista szervezet vállalta magára – három halálos áldozata volt, s további nyolcan megsérültek. A gépfegyveres támadásban a jármű sofőrje, a szövetségi kapitány segítője és egy sajtószóvivő vesztette életét.

A csatár Thomas Dossevi elmondta, hogy megvitatták a helyzetet, és a halottak emlékére, illetve az angolai hatóságok megnyugtató nyilatkozatainak hatására a válogatott tagjai szinte egyhangúlag döntöttek a maradás mellett.

„Mindannyiunknak nagyon nehéz a szíve, nem örömünnep ez, de meg akarjuk mutatni a játékunkat, értékeinket, és azt, hogy emberek vagyunk" – mondta a futballista, hozzátéve, hogy csalódottak az Afrikai Labdarúgó-szövetség viselkedése miatt. A togóiak kérésének dacára a CAF nem engedélyezte, hogy a Ghána ellen hétfőre beütemezett mérkőzést későbbre csúsztassák.

Alaixys Romao, a Grenoble középpályása a francia L'Équipe sportnapilap internetes oldalának nyilatkozva megerősítette Dossevi szavait.

„A togói delegáció megvitatta az ügyet, és úgy döntöttünk, hétfőn ott leszünk a pályán Ghána ellen. Emberek haltak meg ezért a tornáért, és többen megsérültek. Nem hagyhatjuk csak úgy itt az emléküket. Miattuk maradunk, és azért, hogy a minket megtámadók lássák, nem érték el céljukat. A kormányunk nem ért teljesen egyet velünk, de egyhangúlag így határoztunk" – mondta Romao.

A togói játékosok többsége korábban még úgy foglalt állást, hogy a történtek után nem akar maradni.

Paulo Kassoma angolai miniszterelnök elszigetelt cselekménynek minősítette a véres merényletet, egyúttal hangsúlyozta, hogy garantálják a részt vevő csapatok biztonságát.

A torna az eredeti menetrendnek megfelelően elkezdődik: vasárnap 20 órakor a házigazdák válogatottja Mali együttese ellen lép pályára Luandában. A B-csoport, amelynek Togo is tagja, Cabindában játszik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik