Thaiföld: meghalt a király, vége szakadt a bajnokságnak, balhé lett belőle

Vágólapra másolva!
2016.10.23. 14:12
Kevesebb mint egy hete, október 13-án, 88 esztendősen elhunyt Thaiföld királya, Bhumibol Aduljadezs. A világon a leghosszabb ideje trónon lévő uralkodó halála nyomán óriási balhé alakult ki az élvonalbeli futball-ligában.

A király halála azt jelentette Thaiföldön, hogy életbe lép a 30 napos gyászidőszak, amely alatt semmilyen sporteseményt nem rendezhetnek.

A thaiföldi liga elnöksége úgy vélte, ezt követően már nincs értelme folytatni, így egyszerűen véget vetett a bajnokságnak.

Ezzel csak egy a probléma: három forduló még hátravolt a „lefújás” előtt, ráadásul a második helyen álló Bangkok United hátránya az élmenő Muangthong United mögött csak öt pont volt, azaz akár be is foghatta volna a riválist a bajnoki hajrában.

Csak épp az elmaradt.

Ez lett a végeredmény (Fotó: Twitter)
Ez lett a végeredmény (Fotó: Twitter)

Az így ezüstérmes együttesnél természetesen felháborodtak a döntés hallatán, ám a liga történetében még sosem fordult elő, hogy egy csapat fellebbezését elfogadták volna egy ilyen kaliberű kérdésnél, így nem tehetnek mást a szurkolók sem, mint hogy elfogadják: így jártak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik