A világ legidegesebb szurkolója, rejtett kamera mögül – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.15. 11:59
null
Tano Pasman, a világ legidegesebb szurkolója
A 2015-ös futballév zárásaként Japánban a napokban is zajlik a klubvilágbajnokság. Ha a River Plate szerdán túljut az elődöntőn, létrejöhet a sokak által várt összecsapás az FC Barcelonával (természetesen ehhez a Barcának is meg kell nyernie a kantoni Evergrande elleni elődöntőjét). Az argentin klub azonban négy és fél éve még elképzelhetetlen messzeségben volt ettől a sikertől… A KultúrTapas spanyol magazin beharangozó írása.

2011. június 26-án a Belgrano elleni osztályozós párharc elvesztésével (az idegenbeli 2–0-s vereség után otthon 1–1-et játszott) a River Plate 102 év után kiesett az első osztályból. Ez a bukás ajándékozta meg a világot az egyik legidegesebb és mostanra a leghíresebbé vált River-szurkolóval, Santiago „Tano” Pasmannal. Fia, Facundo rejtette el a kamerát a döntő meccs előtt – a család megegyezett, hogy felveszik és visszanézetik vele a reakcióit, hogy meggyőzzék: le kell nyugodnia, különben infarktust kap.

Pasman kezdetben nem egyezett bele abba, hogy a videót feltegyék az internetre. Az anyagot úgy kellett ellopni tőle. A lánya húsz nap alatt szerkesztette hétperces videóvá a kétórás nyersanyagot, és amikor közölték vele, hogy felkerült a világhálóra, még akkor is ragaszkodott hozzá, hogy szedjék le – mindhiába. Még szerencse, hiszen az eredeti videón már több mint 9 millió néző mulatott jól, és számtalan feldolgozás is készült – az alábbiakban ezekből szemezgetünk.

A fanatikus azt mondja, azóta ha megpróbálják lefilmezni, lerúgja a kamerát. Bár általában sapkát hord, a kiabálása alapján még a stadionban is felismerik a szurkolók. Az ismertség nem változtatta meg, bár ez sokakat meglep. Egyszer a buszon hallotta, amint az egyik utas szól a társának, hogy ott van Tano Pasman, mire a társ leszólta: hogyan utazna már Tano tömegközlekedéssel. Ars poeticája ennek megfelelően rendkívül egyszerű: „Az ember megváltoztathatja a nemét, lecserélheti a nőjét, de a kedvenc csapatát soha sem.”

A népszerűségnek persze vannak előnyei is. Számtalan tévémeghívásnak tett már eleget, sőt, a marketingesek is felfedezték a benne rejlő potenciált. Egy édességmárka „előszedte” a régi családi videókat, hogy bemutassa, az argentin válogatott világbajnoki szerepléseit már 1966-tól hasonló elánnal kommentálta a kis Tano. A csokoládé elfogyasztása után pedig illik fogat mosni, amit az Oral B komolyan is vett. A szellemes reklámban „kimossák a drukker száját”, hogy a végén választékos kifejezésekkel fejezze ki ellenérzéseit a játékvezetővel szemben.


Pateo y puteo, azaz „rugdosódom és szitkozódom” – ez jellemzi Tano Pasman meccs közbeni viselkedését. 2012-ben mégis megkapta az Afición Número Doce-díjat („A szurkoló a tizenkettedik játékos”) a barcelonai Mundo Deportivo sportnapilap éves gáláján. Ugyanekkor az újság netes rádióján vendégként kommentálta a Barcelona–Málaga bajnokit.

A mindennapokban nyugodt embernek tartja magát, de megtörtént, hogy az egyik mérkőzés után izomlazító injekciót kellett beadni neki, olyan feszült maradt (a videón is látható, hogy a lánya a meccs közben nyugtató tablettával kínálja őt). A felesége egy szent – mondja –, de már réges-rég kirúgta volna, ha a mindennapokban is úgy viselkedne, ahogy meccs közben.

Tano egyszer találkozott egy másik lakóval a házukból, és elnézést kért a nagy kiáltozásokért. Erre a szomszédja azt felelte, nagyon is jól jön neki, mert ha más műsort néz a televízióban és meghallja az ordibálást, átkapcsol, mert tudja, hogy történt valami, amit érdemes megnézni. Pasman tulajdonképpen csak megspórolja neki a meccs kevésbé izgalmas részeit.

Ki gondolta volna, hogy négy évvel a történelmi kudarc után a River Plate megnyeri a Libertadores-kupát, így harmadszor lesz a kontinens királya? A 2015-ös sikert saját stadionjában ünnepelhette (a 0–0-s idegenbeli találkozó után 3–0-ra legyőzte a mexikói Tigrest), és hiába esett az eső, a Monumentalban délután öttől hajnali kettőig tartott a fieszta. És amikor Tano fél négyre hazaért, a felesége már aludt, így hát bekapcsolta a tévét, és mivel éppen adták az ismétlést, rögtön vissza is nézte a második félidőt. Kell-e ennél jobb ünneplés?


Hogy teremhet-e még több babér a „Milliomosoknak”, az a klubvilágbajnokságon kiderül a következő napokban, de Tano Pasman mindenképpen büszke lehet. Ha a Barcelona nyeri meg a tornát, örülhet a riveres nevelésű Javier Mascherano és az argentin Lionel Messi sikerének, ha a River kerekedik felül, talán megint csap egy olyan ordibálást, mint négy évvel ezelőtt.

Csak azt sajnáljuk, hogy ezt már nem engedi videóra venni…

KultúrTapas

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik