Szlovákia: lemondott a Vidi ellen kieső Slovan edzője

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.07.30. 12:29
Gyenge bajnoki rajt és a korai európai kupabúcsú miatt lemondott a szlovák labdarúgó-bajnokságban szereplő Slovan Bratislava vezetőedzője, Vladimir Weiss.

A 47 esztendős szakember az után állt fel a kispadról, hogy csapata hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott az MSK Zilinával, s három forduló után csak hatodik helyen áll a szlovák bajnokságban.

„Azt kell mondanom, hogy ez volt az utolsó mérkőzésem a csapat kispadján. Köszönöm a lehetőséget, többet szerettem volna tenni a csapatért, de erre nem volt lehetőség" – búcsúzott a tréner, aki 2011 óta vezette az együttest.

A Slovan az Európa-liga-selejtező második fordulójában a magyar bajnoki ezüstérmes Videotonnal találkozott, s a székesfehérvári együttes jutott tovább, 1–1-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik