Svédország: bombát találtak az új stockholmi stadionnál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.28. 13:12
A stockholmi rendőrség hivatalos közleményben adta hírül, hogy bombát találtak a Tele2 Arena mellett, amely a jövőben a svéd élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Hammarby és Djurgarden otthonául szolgál.

A három éve épülő létesítményben a tervek szerint július 20-án játsszák majd az első hivatalos mérkőzést, de csütörtökön már rendeztek volna egy jótékonysági találkozót, amely azonban el sem kezdődhetett, mert a stadion átvizsgálásánál a rendőrök egy bombát találtak az építmény mellett.

A rendőrök a terület biztosítását követően a bombát elszállították, és a Hammarby, valamint a Djurgarden vezetőit is beidézték kihallgatásra, mivel előbbi csapat drukkerei szerint a másik klub szurkolói tették oda a bombát, ezzel jelezve, hogy az övék az aréna.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik