Sturm: Megmutathatom, hogy az én szemem is jó - Szabics

Vágólapra másolva!
2013.10.08. 16:10
Szabics Imre, a Sturm Graz nemrégiben visszavonult magyar labdarúgója régi vágyát teljesítheti ki új pozíciójában, az osztrák klub játékosmegfigyelői hálózatának vezetőjeként.

„Mindig csodáltam azokat, akik képesek felfedezni egy fiatalban a tehetséget. Most megmutathatom, hogy az én szemem is jó" – idézi a sport10.at Szabics Imrét.

Gerhard Goldbrich, a Sturm ügyvezetője elmondta: klubhoz kerülése előtt nem volt saját megfigyelőhálózatuk, de most már működik az egység. És hogy miért éppen Szabics Imre fogja össze a munkát?

„Imre már egy ideje intenzíven ismerkedett ezzel a területtel – indokolt Goldbrich, hangsúlyozva, hogy itt jól megszervezett csapatmunkáról lesz szó. – Az edzőktől és tőlem is kap majd neveket, hogy íme, őket kell feltérképezni. S természetesen alkalmazzuk a legjobb szoftvert is. Sokat kell még dolgoznunk, hogy megtöltsük tartalommal a struktúrát, de máris elmondhatjuk, hogy mostantól nem szorulunk rá külsősök ajánlásaira."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik