Sportrádió: Jó lett volna hazajönni szurkolni a portugálok elleni kézimeccsre – Dárdai

Vágólapra másolva!
2022.01.17. 15:10
null
Dárdai egyelőre nem üldözi a munkalehetőséget (Fotó: Török Attila, archív)
Mint beszámoltunk róla, hétfőn reggel elindult Magyarország első és egyetlen sportrádiója, amelynek első külföldről kapcsolt vendége Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya volt, aki egyebek mellett elárulta, mi a valóságalapja a hétvégén vele kapcsolatban felröppent pletykának, amely szerint Olaszországban vállalna munkát, s arról is beszélt, miért szép feladat, amit a Sportrádió felvállalt.

Dárdai Pált hétfőn reggel Berlinben érte utol a Sportrádió reggeli műsorának stábja, és Harsányi Levente műsorvezető feltette neki a kérdést: igaz-e, hogy Olaszországba hívják a Genoa menesztett vezetőedzőjének, Andrij Sevcsenko helyére.

„Nem, nem. Én mindig úgy voltam vele, hogy egyéves szerződést kötök és addig csinálom, amíg jó kedvvel tudom. Bence fiam még három évig iskolába jár itt, Berlinben. Nincsenek olyan ambícióim, hogy én most külföldre menjek edzőnek. Megvárjuk, hogyan alakulnak a német viszonyok, de nincs bennem az, hogy nekem most holnaptól muszáj dolgoznom. Annyit dolgoztam egész életemben, hogy amikor először tartottam egyéves szünetet, akkor mindenki azt mondta, hogy úgysem fogom kibírni. Engem mindenki elküld dolgozni, nem is tudom, hogy miért, miközben nagyon jól el tudom tölteni a napomat a kertben, el tudok menni futni, sportolni. A három fiamnak meg tudom nézni a meccseit, haza tudok menni Budapestre, vagy össze tudom rakni kényelmesen az estéket, el tudok menni egy színházba a feleségemmel. Egész életemben azért dolgoztam kőkeményen, hogy valamit elérjek. Amikor először csináltam ezt az egy év pihenőt, rájöttem, hogy nem kell ezt annyira erőltetni, mégiscsak egyszer élünk. Miért ne éljek most egy kicsit lazábban és magamnak, mint, hogy állandóan dolgozzak?” – felelt Dárdai kimerítően a kérdésre.

A korábbi magyar szövetségi kapitány a beszélgetés végén arról is elmondta a véleményét, mire számít a frissen indult rádióadótól.

„Szerintem, a szurkolók nagyon fogják szeretni. Erre bizonyíték volt nyáron a labdarúgó Európa-bajnokság és most a kézilabdázók Eb-je is. Tele volt a csarnok a kézilabda-válogatottunk eddigi két mérkőzésén, egy szívként dobbant az egész aréna. Néztem Berlinből tévén a meccset tegnap is, és az volt bennem, hogy micsoda hangulat van az arénában, de jó lenne hazamenni és szurkolni a csapatnak a lelátóról. Ehhez pedig hozzátartozik egy sportrádió is. A sok sportszerető ember reggel autóba ül, elindul munkába, biztos vagyok benne, hogy szívesen hallgatják majd az adást. Régen úgy indult a nap, hogy az ember a postaládából kivette a Nemzeti Sportot és otthon először elolvasta, hogy mi történt a sportvilágban. Reggel most majd beülnek az autóba, és biztos vagyok benne, hogy szívesen hallgatják majd, ha rászoknak. Más kérdés, hogy nehéz lesz megtölteni, egész nap sportolókkal, azért ez egy bátor, szép feladat a szerkesztőség részéről, bár nem biztos, hogy olyan egyszerű” – fogalmazott véleményt Dárdai.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik